Robert Levinsonról 2010 novemberében hallott utoljára a családja, azóta is küzdenek, hogy hazahozzák a 2007-ben Iránban eltűnt nyugalmazott ügynököt. Most, hogy Irán elengedett négy amerikai foglyot, azt remélték, végre viszontlátják szerettüket.

Amikor egymillió dollárra (kb 290 millió forintra) emelték a nyomravezetői díjat, mi is megírtuk az egykori FBI-ügynök elképesztő történetét

Levinsonnak 2007-ben, egy Iránba tett üzleti út során veszett nyoma. Az egykori ügynök családja 2010 novemberében egy megrázó videófelvételt kapott, amelyen az igencsak lesoványodott, egyébként súlyos cukorbetegséggel küzdő Levinson beszámol arról, hogy fogvatartják, és kéri a családját, illetve az Egyesült Államok kormányát, hogy segítsen neki hazajutni.

Január 16-án elengedtek négy amerikai foglyot, és bár az Egyesült Államok ezt tagadja, Irán azt állítja, fogolycsere történt.

Ezen akadt ki Levinson családja, akik úgy vélik, az USA egyszerűen otthagyta az egykori FBI-ügynököt – írja az NBC.

„Örülünk a többi családnak. De még egyszer, Bob Levinsonot hátrahagyták. Borzasztóan el vagyunk keseredve” – tette közzé a család Facebook oldalukon.

Irán azt állítja, fogalmuk sincs, hol lehet Levinson, a Fehér Ház pedig arról igyekszik biztosítani a családot, hogy a jövőben is mindent megtesznek, hogy a férfi hollétét kiderítsék, és visszavigyék az Egyesült Államokba.