Linda Smith-t január 29-én holtan találták egy floridai, North Port-i motelszobában, amelyben, más egyebek mellett, két, ketrecbe zárt csuklyásmajom és egy eddig nem tisztázott tartalmú üzenet volt még. Az 59 éves nő holttestét január 29-én, pénteken fedezték fel a Budget Inn motelben, a majmok pedig szinte közvetlenül mellette ültek hordozóikban.

A helyzet attól sem lett kevésbé bizarr, hogy

a szobában egy meglehetősen zavart állapotú férfit is találtak,

aki azonnal megkapta a szükséges orvosi ellátást, majd kikérdezték az esetről. Azt, hogy mit mondott, egyelőre nem lehet tudni. 

A North-Port-i rendőrség azt állítja, hogy Smith halálának körülményei meglehetősen gyanúsak, annak ellenére, hogy a testén nem találtak nyilvánvaló sérülésre utaló jeleket. Hozzátették azt is, hogy

a szobában talált üzenet tartalmát egyelőre nem kívánják a nyilvánosság elé tárni.

A nő boncolását a napokban fogják elvégezni, a majmokat pedig biztonságba helyezte a floridai Hal- és Vadgazdálkodási Bizottság. Azt mondják, az állatok kiváló egészségnek örvendenek.

Egyelőre nem világos, hogy mit kerestek a majmok a hotelszobában, és azt sem tudják, hogy egyáltalán a nő állatairól van-e szó. Mindenesetre Florida egyike a tizenöt amerikai államnak, ahol engedélyezik, hogy az emberek csuklyásmajmokat tartsanak otthon háziállatként: csak egy úgynevezett III-as osztályú emlős-engedélyt kell hozzá beszerezni és kész. Szóval valószínűleg nem valamiféle csuklánymajom-tenyésztő és terjesztő maffia áll a háttérben, bár, amíg meg nem tudjuk, mi van abban a bizonyos levélben, ebben sem lehetünk biztosak.

A vizsgálatok folyamatban vannak, beszámolunk, amint egyértelműen kirajzolódik a kép a motelszobában történt események körül.