Mint megírtuk, a tanulmányai mellett au pairként dolgozó Lauren Mann félig levetkőztetett holttestére január 26-án bukkantak rá bécsi lakásában. Azóta kiderült, hogy a diáklányt egy 23 éves gambiai férfi ölhette meg. A gyanúsítottat egy svájci menekülttáborban vették őrizetbe – számolt be a people.com.

Az ausztriai Kronen Zeitung című lap úgy tudja, a hatóságok megtalálták a férfi DNS-ét Lauren Mann lakásán, majd a mobilja bemérésével állapították meg, hogy Svájcban tartózkodik. A bevándorló – akinek a nevét egyelőre nem közölték – állítólag megfojthatta a diáklányt. Erre utal a halottkémi vizsgálat eredménye is, amely szerint az amerikai állampolgár halálát ismeretlen okból bekövetkezett fulladás okozta.

A coloradói Lauren Mann három éve élt Ausztriában. A munkáltatója január 25-én jelentette be az eltűnését a rendőrségen, mert nem el egy kisfiúért az óvodába. A család szerint a lányra mindig lehetett számítani, ezért egyből aggódni kezdtek érte. 

A rendőrök még aznap kimentek a dadus lakásához, de senki nem nyitott nekik ajtót, és mivel bűncselekményre utaló jeleket nem találtak, távoztak a helyszínről. Másnap viszont már nem érték be ennyivel. Betörték az ajtót, majd egy matracon fekve találták meg Mann hiányos öltözetű holttestét. A beszámolók szerint a teste körül jókora vérfoltok voltak az egyszobás lakásban.

A hatóságok elképzelhetőnek tartják, hogy gyilkosa valamilyen drogot vagy mérget adott a lánynak. A holttesten toxikológiai vizsgálatot végeznek, de az eredmény csak két hét alatt készül el. Közben kikérdezik az elhunyt barátait, ismerőseit is, hátha újabb részletek derülnek ki a haláláról.