Egy hónapra előzetes letartóztatásba került az a három tizenéves fiatal, akik a gyanú szerint február 12-én este Debrecenben megerőszakoltak egy fiatal lányt, kihasználva, hogy erősen ittas – írja a hvg.hu a Tények nyomán. A TV2 híradója részletet is közölt térfigyelő kamera felvételei közül, amin az látszódik, hogy a lány az utcán ül, ahonnan a három fiú elviszi őt.

A három fiatal tagadja, hogy megerőszakolták volna a lányt, de a bíróság úgy döntött, hogy elég bizonyíték van rá, hogy ez volt a szándékuk. Ráadásul a gyanú szerint ki is fosztották a lányt, eltűnt a telefonja és a karkötője.