A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Csordás Béla 2016. március 5-én 12 óra és 2016. március 6-án 12 óra közötti időben kiskunhalasi otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Egy állampolgár 2016. március 6-án reggel a kiskunhalasi Rekettye pusztán megtalálta a férfi csomagját és kerékpárját. Az eltűnt 165 centiméter magas, körülbelül 76-78 kilogramm testsúlyú, zömök testalkatú. Haja ősz, rövid, hátrafésült. Szeme színe zöldes barna, szemüveget visel. A férfi eltűnését megelőzően feltehetően fekete színű sildes sapkát, világos színű bőrhatású kabátot, sötétbarna színű nadrágot viselt, valamint fekete színű, piros varrású kézitáskát vitt magával. A bácsi térben és időben nehezen tájékozódik.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. (Police.hu)