horoszkóp

Vascsővel verte agyon, majd holttestét egy csatornába dobta

2016.03.09. 16:11

A 38 éves kalocsai férfi 2013 szeptemberében követte el a gyilkosságot. Társával vascsővel verte agyon barátnője korábbi szeretőjét, majd holttestét egy csatornában rejtette el. A vádlottat a Szegedi Ítélőtábla szerdán emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és jogerősen 8 év börtönbüntetésre ítélte.

A vádirat szerint a férfi barátnője, egy 45 éves kalocsai nő 2012 tavaszán bonyolódott viszonyba a későbbi áldozattal. A következő év elejétől már ritkábban találkoztak, majd 2013 tavaszán az asszony összejött a vádlottal. A szerető nem tudott belenyugodni ebbe, zaklatni kezdte a nőt. Több ezerszer hívta telefon, azzal fenyegette, hogy felgyújtja a házukat, sőt egy alkalommal megverette. A nő egy ilyen eset után határozta el, hogy "nyomorékra vereti". Kétszázezer forintért bérelt fel egy embert, aki 2013. augusztus 2-án teljesítette a megbízást, és súlyos sérüléseket okozott a sértettnek. A férfi azonban ezután sem szállt le a nőről.

Az asszony szeptember elsején mindkét férfit a házába hívta. Miután korábbi szeretője megérkezett, a műhelyben kezdtek vitatkozni, mire a vádlott is odament hozzájuk. A két férfi között szóváltás alakult ki, a gyilkos ennek hevében kapott fel egy vascsövet, majd többször megütötte vele a sértettet. A földre került áldozatot egy másik vascsővel társa is ütlegelte. A férfi halálát a fejére mért, legalább hét nagy erejű csapás okozta.

kalocsa1
Fotó: Police.hu

A vádlott a gyilkosság után egy ismerősével vitte el a holttestet a várostól néhány kilométerre lévő csatornához, ahol elrejtette azt. Az áldozatot másfél hónappal később kezdte eltűntként keresni a rendőrség. Holttestét végül november 10-én találták meg.

kalocsa3
Fotó: Police.hu

Egy büntetés tekintetében megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés és más bűncselekmények miatt J. Péter és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Az ügy II. rendű vádlottjának büntetését – tekintettel a nyomatékos enyhítő körülményekre - 10 évről 8 évre mérsékelte. A többi vádlott esetében a jogerős ítélet büntetésekre vonatkozó része megegyezik az I. fokon kiszabott büntetésekkel, mivel az ítélőtábla úgy látta, hogy az elkövetett cselekménnyel arányos büntetések születtek, azok esetében sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem volt indokolt. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye

– közölte az ítéletről dr. Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára.

A nő ügyét – tekintettel rossz egészségi állapotára – elkülönítették, így esetében a bíróság nem hozott ítéletet.