Bombariadó miatt kiürítették a szombathelyi vasútállomás épületét - írja a Nyugat.hu A rendőrség közleményben erősítette meg a hírt és elmondták, hogy a bombariadó miatt ma hajnalban kiürítették a szombathelyi vasútállomást. A Vaol.hu úgy tudja, hogy a bejelentés szerint a buszpályaudvaron is lehet robbanószer.  

Friss: A ma hajnali bombariadó után 8.45-kor lezárult a szombathelyi állomásépület átvizsgálása. A vonatforgalom megindult, a vasúti közlekedésben azonban délelőtt késésekre kell számítani, a menetrend szerinti közlekedés várhatóan a kora délutáni órákra áll helyre- közölte Rázó László, a GYESEV sajtószóvivője.

Korábban a rendőrség engedélyével részlegesen megindult a vonatforgalom a szombathelyi vasútállomáson: az 1-es vágányra, valamint az A-B vágányra már érkezhetnek szerelvények. Amennyiben a vasúttársaság engedélyt kap, a Szombathelyről 9.10 perckor induló InterCity vonat plusz három kocsival megerősítve indul el Budapest irányába- tájékoztatta a Velvetet a GYSEV.

A 112press videóján jól látszik, hogy nem csak az állomást, de az épület környékét is lezárta a rendőrség és elkezdték a környék átvizsgálását. 

A ma hajnali bombariadó miatt kiürítették a szombathelyi vasútállomást. A vonatközlekedés az alábbiak szerint alakult: Szombathely-Kőszeg szakaszon vonatpótló autóbuszok közlekednek. A Sopron-Szombathely vonalon a vonatok Acsád Állomásig közlekednek onnan vonatpótló buszok viszik az utasokat. A Szombathely-Szentgotthárd vonalon a vonatok Körmend állomásig közlekednek, az utasok a menetrend szerinti autóbuszjáratokkal utazhatnak tovább. A Szombathely-Zalaszentiván vonalon a vonatok Püspökmolnári állomásig közlekednek, onnan vonatpótló buszok viszik az utasokat. A Szombathely-Csorna vonalon vonatok Vép állomásig közlekednek onnan vonatpótló buszok szállítják az utasokat. A vonatpótló autóbuszok csak Szombathely irányába szállítják az utasokat. Az érvényes vonatjegyeket és bérleteket minden olyan menetrend szerint közlekedő autóbuszon elfogadják, amelyek a térségben közlekedő személyvonatok útvonalát érintik - írta közleményében a GYSEV.