horoszkóp

Repülős Gizi most Velencén próbált lopni

2016.03.31. 13:57

A 89 éves K. Sándorné, azaz Repülős Gizi március 9-én még a bíróság előtt vallott arról, hogy plüssmackót is lopott, március 30-án pedig besétált egy családi ház udvarára, feltehetően lopni.

„A rendelkezésre álló adatok alapján a 89 éves elkövető 2016. március 30-án délután Velencén, a csukott, de nem zárt kapun keresztül bement egy családi ház udvarára. Az idős asszony a lakóépületbe nem jutott be, mivel a bejárati ajtóban már a tulajdonos várta, ezért sietve távozott. A nő később további kerítéssel körbekerített ingatlanok területére is bement, azonban a házak nyílászáróit zárt állapotban találta, így értéktárgyakat eltulajdonítani nem tudott" – írja a rendőrség a közleményében. 

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, előállították Repülős Gizit a Gárdonyi Rendőrkapitányságon, és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók javasolják az ügyészségnek az előzetes letartóztatás indítványozását.