Lopás és önbíráskodás ügyében nyomozott a tamási rendőrség, amit vádemelési javaslattal zártak - akár ennyivel is elintézhető lenne az a történet, amelyet a police.hu-n találtunk. De ennél jóval több figyelmet érdemel.

Az történt ugyanis, hogy január 17-én, egy sárszentlőrinci férfi az ismerősével éppen Nagydorog és Sárszentlőrinc között utazott, de megesett a szívük egy stoppos páron. Elvitték őket egy darabon, és miután kiszálltak, az utas észrevette, hogy eltűnt a mobilja.

Szerencséjére a simontornyai vasútállomáson újra összetalálkozott a korábbi stopposokkal, ahol kérdőre vonta őket - a pár férfi tagja ekkor beismerte a lopást, majd visszaadta a telefont. De ez nem ment ilyen zökkenőmentesen:

a nyomozás során kiderült, hogy a sértett a telefon visszaszerzése érdekében többször is megütötte az elkövetőt, aki ennek következtében könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök aztán rendet tettek: a 28 éves paksi férfit lopás gyanújával hallgatták ki, ezt beismerte. Viszont a meglopott, 23 éves sárszentlőrinci férfi sem úszta meg a felelősségre vonást: önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozás most fejeződött be az ügyben, egyelőre mindkét terhelt szabadlábon védekezhet.