Ártatlan embereket sodort veszélybe és okozott nekik több százezer forintos kárt – Kovács József bíró szerint ezért, és nem pedig egy tolvaj halála miatt kellett elítélni azt a nőt, akit 2012. december 7-én megtámadtak és kiraboltak.

Katona Andrea a Zsigmond térnél állt a piros lámpánál, amikor egy motoros mellé került, az egyik férfi betörte az autója ablakát és kirántotta a táskáját. Abban a pillanatban úgy döntött, hogy a tolvajok után megy és megpróbálja visszaszerezni az értékeit. Csakhogy az üldözés nagyon rosszul sült el. A nő a Kolosy térnél érte utol és sodorta el a motorosokat, akik közül az egyik férfi nem sokkal később belehalt sérüléseibe, társa pedig elmenekült. Katona Andreát a baleset után nem sokkal már gyanúsítottként hallgatták ki és a lassan négy éve húzódó ügy elsőrendű vádlottja lett. Az ügyészség szerint ugyanis

abban a pillanatban, amikor a nő elindult a motorosok után, a támadás már befejeződött. Vagyis megszűnt a jogos védelmi helyzet is.

Az autóst a halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette mellett, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével és kisebb kárt okozó rongálás vétségével is vádolták. Az ütközés miatt ugyanis szemből csapódott egy másik kocsinak és így több autót is összetört. De, ahogy négy évvel ezelőtti vallomásában, a keddi ítélethirdetés előtt is azt mondta, nem érzi magát bűnösnek.

Semmi nem készítheti fel az embert arra, hogy két fekete ruhás ember megtámadja és kirabolja. Ösztönösen cselekedtem. Nem azért mentem utánuk, hogy bárkit is veszélyeztessek. Azt gondoltam, ha látják, hogy követem őket, eldobják a táskámat. Annak nem szabadott volna megtörténnie, hogy két férfi fényes nappal egy nőre támad.

A bíróság szerint pont eddig tart a jogos védelem

Az ügyészség szerint a nő jobban tette volna, ha nyugodtan végignézi, ahogy a motorosok a táskájával együtt elmenekülnek, ahogy akkor azt már nagyon sok ember táskájával tehették. A bíróság szerint viszont

a jogos védelmi helyzet addig állt fent, amíg a nőnek reális esélye volt arra, hogy visszaszerezze a táskáját.

Az alig egy percig tartó üldözés alatt erre pedig minden esélye megvolt. A támadók abban a pillanatban vállaltak minden kockázatot, amikor betörték a nő autójának az üvegét, Katona Andrea már csak ezért sem hibáztatható azért, hogy az egyik motoros végül meghalt. A bíró szerint az autós ráadásul a „szükségesség mértékét″ sem sértette, vagyis a lehető legjobban döntött akkor, amikor támadói után eredt.

Abban viszont igenis hibázott, hogy olyan embereket is veszélybe sodort, akiknek semmihez nem volt közük, csak pont akkor és pont ott voltak. A bíró szerint ráadásul, aki vezet, annak megfelelő lelki stabilitással kellene bírnia. Katona Andrea az ítélet indoklása után a Velvetnek azt mondta, nagyon szívesen megnézné a bíróság tagjait, hogy egy ilyen helyzetben hogyan reagálnának.

már le is ülte a büntetését

Az ügy másodrendű vádlottja az a férfi volt, aki a motort vezette és a baleset után elmenekült, később viszont feladta magát és két lopást is beismert. Ezekért összesen 2 év 11 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, a büntetését pedig már leülte. Most azért került a vádlottak padjára, mert sem a társának, sem pedig annak az autósnak nem segített, aki a legsúlyosabban sérült meg a balesetben. Társához ugyan még odament, de aztán inkább elfutott.

Az, hogy lopott és menekülnie kellett egyáltalán nem mentesíti a segítségnyújtási kötelezettsége alól

– indokolta a bíró a döntését.

A férfit segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt másfél év fogházra ítélték három és fél évre felfüggesztve, valamint öt évre a közügyektől is eltiltották. Katona Andreát

 
halált okozó közúti veszélyeztetés helyett azonban csak közúti veszélyeztetés bűntette,

rongálás bűntette és rongálás vétsége miatt ítélték egy év börtönre két évre felfüggesztve. Jogosítványát két évre bevonták, de azt már 2014-ben visszakapta. A döntés ellen az ügyészség és a vádlottak is fellebbeztek, így az nem jogerős.