Többször is a gyámhatóság látókörébe került, mégsem vették el az anyjától azt a 8 éves kislányt, akit tavaly áprilisban a nő ölt meg egy tatai panzióban. Á. Anikó akkor veszítette el teljesen a kontrollt, amikor a gyerek arról beszélt, hogy apja feleségét hívja anyának és hamarosan Németországba költöznek. Pezsgőbe kevert nyugtatóval itatta, és össze-vissza szurkálta bekábult kislányát . Öt nappal később a rendőrök törték rájuk az ajtót és az ágyban, betakarva megtalálták a halott gyereket

A 42 éves nőt 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják. Először márciusban akarták bíróság elé állítani, de a börtönben megpróbált öngyilkos lenni, ezért elhalasztották a tárgyalást. Kedden a halálbüntetését kérte.

Az anyának ítélték, de az apa nevelte

Az apa korábban az Indexnek is a gyámhatóságot hibáztatta, amiért az anyánál hagyták a gyereket, a keddi tárgyaláson már vallomást sem akart tenni.

Annak ellenére, hogy 2012-ben a gyerekkel együtt akart öngyilkos lenni, a bíróság mégis neki ítélte Laurát, milyen vallomást tegyek?!

A szeretői kapcsolatból született kislányt a házas férfi azonnal a nevére vette és bár a gyereket Á. Anikó nevelte, apja is lelkiismeretesen gondoskodott róla. A problémák az apa szerint akkor kezdődtek, amikor a válság a csőd szélére sodorta építőipari vállalkozását és kevesebb pénzt tudott adni „másik családjának″. A mániás depressziós és pánikbeteg nő egyre többször és többet ivott a gyógyszereire, ha pedig nem kapott pénzt, a gyerekkel zsarolt.

A gyámhatóságnak Laura óvodája először 2012. június 20-án jelzett, hogy időszakonként előfordult, hogy az anya részegen érkezett a gyerekkel az óvodába és akkor is ittas volt, amikor délután érte ment. Az óvónőknek emiatt az apát kellett értesíteniük, akire az óvodai vélemény szerint „mindig megbízhatóan lehetett számítani”, és a gyermek is szívesen volt vele. Á. Anikó még ugyanabban a hónapban egy SMS-t küldött az apának, amiben azt írta,

egy fehér koporsót vegyél a gyerekednek.

A férfi azonnal szólt a rendőröknek, a nő a pszichiátriára, a gyerek pedig az apjához került, aki a gyermekelhelyezési eljárást is elindította, de  

2013 februárban a bíróság az anyának ítélte a kislány kizárólagos gyermek felügyeleti jogát.

A helyzeten ez mit sem változtatott, mert Laura továbbra is az apjával élt Szigetszentmiklóson. A férfi korábban a Velvetnek azt mondta, hogy a tragédia napjáig az anya három év alatt csak háromszor látta a gyereket. Néha kereste telefonon vagy skype-on, de személyesen csak háromszor találkoztak. Húsvét előtt a nő azzal hívta fel, hogy megváltozott, már nem iszik, van munkája és nagyon szeretné Laurával tölteni az ünnepet. 

 
 

Nem tudja, nem emlékszik, nagyon szerette

A férfi a látogatás előtt többeknél is rákérdezett, hogyan él az anya, mi van vele, és olyan híreket kapott, miszerint a nő dolgozik, ráadásul olyan munkahelyen, ahol szondáztatják is az alkalmazottakat. Pénze is van, így el tudja látni Laurát abban a pár napban, amit együtt töltenek.  Megegyeztek, hogy naponta beszél majd a lánnyal telefonon, de Á. Anikó már az első napon sem adta oda a mobilt a gyereknek, és üzenetekkel rázta le a férfit. Miután az apa többszöri próbálkozásra sem érte el a nőt, maga indult Tatára a gyermek után, de nem találta meg őket, így a rendőrség segítségét kérte.

Á. Anikó akkor már napok óta a halott gyerek mellett ivott és tömte magába a nyugtatókat. Állítása szerint arra sem emlékszik, amikor először szúrt, és az sincs meg, hogyan vezette félre újra és újra a gyerek apját.

Csak sírtam és sírtam és nem hittem el, hogy nem tudnak rólam az iskolában, ahová járt. Ahogy megérkeztünk a panzióba, bevettem a Rivotrilokat és elkezdtem inni. Arra emlékszem, hogy amikor felébredtem Laura mellett az ágyban, ott volt a kés... de ittam tovább.

Nem tudja, miért csinálta. Mint mondta, nagyon szerette a lányát, ő volt a mindene.