Két kisrepülőgép ütközött össze vasárnap, Gödöllő felett. Úgy tudjuk, az egyik gép roncsait a Gödöllői Arborétum területén találták meg, a másikat egyelőre keresik.  

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Velvetnek elmondta, hogy a tűzoltók és a mentők két felnőtt és egy gyerek holttestét emelték ki az egyik repülőgépből. A másik gépet még keresik.

Mivel egyetlen járókelő jelezte, hogy két kisrepülőt látott összeütközni, még bizonytalan, hogy valóban volt másik gép. A rendőrök és a tűzoltók csatárláncban nézik át a terepet, de a Honvédség helikoptere is keresi a másik gép roncsait

- mondta a szóvivő.

Update: A Velvet információi szerint megtalálták a másik kisrepülőt, az első roncsaitól 2 kilométerre. Úgy tudjuk, azon a gépen is három utast regisztráltak, de csak egy holttestet találtak. Egy szemtanú azt mondta, hogy látta a repülőből kiugrani az embereket.

Update2:  A Velvet meg nem erősített információja szerint a másik kisgépből a baleset előtt három ejtőernyős ugrott ki, mindannyian jól vannak. 

Az MTI azt írja, hogy ejtőernyős-ugratást végzett a Gödöllőnél vasárnap lezuhant egyik gép. Négy ejtőernyős rendben földet ért, mielőtt az őket szállító Piper-28 típusú kisrepülőgép összeütközött egy Cessna 182-es géppel, majd mindkét légi jármű lezuhant

A police.hu azt írja, hogy A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárás keretében szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Update3: Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője azt mondta az MTI-nek, hogy

az első vizsgálatok szerint a Cessna 182-es kisgép süllyedt, míg a Piper 28-as sétarepülésre emelkedett, amikor szemből összeütköztek, majd pörögve lezuhantak Gödöllő közelében vasárnap reggel. Mindkét repülőgép a gödöllői reptérről szállt fel; a Cessna ejtőernyősöket vitt ugrani, a Piper pedig sétarepülésre indult, fedélzetén három emberrel.

A kisgépek nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet, és mindkét repülőgép bal szárnyából még a levegőben letörött egy nagy darab. A szemle megállapításai arra engednek következtetni, hogy a repülőgépek a levegőben, szemből ütköztek, miközben a Cessna leszálláshoz készült, a Piper pedig a felszállást követően emelkedőben volt.

Update4: Egy szakértő, Márk Géza pilótaoktató szerint a két gép túl gyorsan közelített egymás felé, így a két pilóta nem tudott időben reagálni. A balesetben az is közrejátszhatott, hogy a két kisrepülő feltehetőleg különböző frekvencián volt. (mti)

Posztunkat folyamatosan frissítjük.