Kezdeményezte a rendőrség annak a 34 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki drogot adott be vénásan egy másik férfinak, a főváros VIII. kerületében, a Lujza utcában. S. Endre szeptember 18-án egy nővel ment fel a második emeleti lakásba, és belőtte 44 éves ismerősét, aki nem sokkal utána meghalt.

S. Endre ugyan próbált elmenekülni, de a közeli Dugonics utcában – valószínűleg ugyanattól a szertől – ő is rosszul lett. A mentők a férfit stabil állapotban szállították az Erzsébet Kórház Toxikológiai osztályára.

Pap Csaba, az intézmény orvosigazgatója a Velvetnek azt mondta, hogy a férfi állapota „kielégítő″.

A Lujza utcában az eset után egy nappal még a halálesetről beszéltek a lakók. Kiderült, hogy az áldozat néhány hónapja költözött ide a Diószeghy utcából. A környékbeliek között megoszlanak a vélemények, hogy szándékos gyilkosság történt-e, vagy a Cselenyék becenevű férfit véletlen adagolták túl. Az első hírek ugyanis még gyilkosságról szóltak. 

Úgy hallottam, hogy egy tűt szúrtak a nyakába, az nem lehet véletlen, ugye? Ez egy leszámolás volt. A mentők sokáig ott álltak a ház előtt. 

- mondta az egyik lakó.

Többet azonban nem akart hozzáfűzni. Mint mondta öt unokája van és attól tart, ha beszél a halálesetről, akkor bajuk esik.

Beszéltünk túladagolt férfi egyik ismerősével is, aki azt állítja: véletlen baleset történt. S. Endre és az ismerős ugyanis régóta barátok voltak, és csak szívességet tett neki azzal, hogy beadta a kábítószert. Közben valamit elronthatott, de az sem kizárt, hogy a drog minősége volt rossz. 

Cselenyák évek óta drogokat használ. Szerintem megkérte a barátját, hogy segítsen neki beadni, mert saját magának már nem tudta. Annyit szúrta magát, hogy nem talált vénát. A kábítószeres, ha végre anyaghoz jut, ideges, és minél gyorsabban magához akarja venni. Úgy hallottam az agya nem kapott elég oxigént és néhány perc alatt meghalt

- tudtuk meg az egyik ismerősétől.

A nyomozók S. Endrét a kórházban gyanúsítottként hallgatták ki, aztán őrizetbe vették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított ellene nyomozást, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – írja a police.hu