A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala kedden a Bors cikkére reagálva közölte, hogy érvényes engedélyekkel rendelkeztek a Gödöllőnél lezuhant pilóták,

azt azonban nem, hogy milyenekkel.

Pedig nem mindegy.

Létezik ugyanis kereskedelmipilóta-engedély (CPL - commercial pilot licence), illetve magánpilóta-szakszolgálati engedély (PPL - private pilot licence). A Bors ma írt arról, hogy a Piper 28-as gép pilótájának nem volt meg a kereskedelmipilóta-engedélye, ezért nem is vihette volna sétarepülni azt a 42 éves nőt és annak 8 éves fiát, akik a vasárnapi balesetben szintén meghaltak.

A jogszabály szerint viszont,

ha az indulási és érkezési reptér megegyezik,

akkor az nem minősül kereskedelmi célú repülésnek, vagyis nem is kell hozzá ilyen engedély. Ezt mondta a Velvetnek Harangozó Csaba is, aki ugyanannak a repülőklubnak a tagja, mint a két lezuhant gép pilótája.

Kereskedelmipilóta-engedély akkor kell, ha A-ból B-be repülünk. Azaz, ha a pilóta Gödöllőn száll fel, és Debrecenben landol az utasokkal, akik még fizetnek is az útért.

Harangozó a Velvetnek azt mondta, hogy a Piper pilótájának – aki korábban egyébként a tanítványa volt – az orvosi engedélye és a szakszolgálati engedélye megvolt, a másikat viszont, úgy tudja, még nem szerezte meg. Kerestük a NKH sajtóosztályát, hogy pontosítsák, milyen engedélyekre gondoltak, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Megkaptuk az NKH válaszát, de a folyamatban lévő vizsgálat miatt nem akarták pontosítani, hogy a pilóták milyen engedélyekkel rendelkeztek. Hozzátették, hogy a magánpilóta-szakszolgálati engedéllyel (PPL) rendelkező pilóta egyébként nem jogosult kereskedelmi célú légi fuvarozásra, de ez a repülés nem kereskedelmi célú légi fuvarozásnak volt bejelentve.

Miért fontos ez?

Lényeges kérdés az is, hogy a nő és gyereke fizetett sétarepülésen vettek-e részt. Az ugyan biztos, hogy a kisgép a gödöllői reptérről szállt fel és ott is landolt volna, az RTL Klub Híradója viszont úgy tudja, hogy a gyerek a születésnapjára kapta a sétarepülést. Márpedig, ha a család fizetett az útért, az már kereskedelmi célú repülésnek minősül, vagyis a pilótának CPL típusú engedéllyel kellett volna rendelkeznie.

Both Lajos, a gödöllői repülőtéren működő repülőklub vezetője a Velvetnek viszont azt mondta, hogy szerinte 

az anya és fia a Piper pilóta ismerősei voltak, és ingyen repültek.

A 42 éves budapesti nő a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozott koordinátorként. A nő barátnője a Velvetnek megerősítette, hogy a gyerek ajándékba kapta a sétarepülést. Édesanyja  az utolsó pillanatig nem árulta el kisfiának, hova tartanak, hogy még nagyobb legyen a meglepetés.