Ebben a folyamatosan frissülő posztban közöljük a Teréz körúti robbantással kapcsolatos információkat. Ha ön is ott volt, vagy pont most jár arra, és információja van a történtekről, írjon nekünk a velvet@mail.velvet.hu-ra! Köszönjük. 

Amit tudunk

  • 2016. szeptember 24-én, este fél tizenegy körül robbanás történt Budapesten.
  • A helyszín a Teréz körút 4. szám alatti, üres üzlethelyiség. A közvetlen közelében több ablak betört, de tűz nem keletkezett. A helyszínen nem éreztek gázszagot.
  • Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész szakértő az M1-nek azt mondta, biztosan robbanószerkezetről van szó, ami valószínűleg a kirakat előtt, tehát nem az üzlethelyiségben, hanem az utcán robbant fel. Ugyancsak az M1 értesülései szerint valószínűleg egy táskába rejtett szerkezetről lehet szó.
  • A robbanás során két ember biztosan megsérült: ők a járőrök, akiket kórházba szállítottak. Állapotukról, esetleges további sérültekről már érdeklődtünk a hatóságoknál, ha válaszukat megkapjuk, posztunkat frissítjük. 
  • A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóirodája több lapnak, köztük a 444-nek is küldött megkeresést, amely szerint a rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Teréz körúti robbanás ügyében. Ez azért érdekes, mert egyelőre úgy tudjuk, nincsenek halálos áldozatok. Talán kimaradt a szövegből egy kísérletének. A dologra mi is rákérdeztünk, választ egyelőre nem kaptunk.
  • A hvg.hu arról ír, hogy a két járőr a megszokott útvonalán haladt, amelyen többen láttak egy szatyorral várakozó embert. Ez az illető állítólag egy kapualjba húzódott a rendőrök elől, majd amikor elmentek előtte, utánuk dobott valamit, és visszahúzódott. Ezután történt a robbanás, majd az illető átment az út túloldalára, utána nyoma veszett. Ezek az értesülések tehát ellentmondanak az M1 tájékoztatásának.
  • A rendőrség lezárta az események közvetlen környezetét, tanúkutatást végeznek, és helyszíni szemlét tartanak. Zajlik a szakértői vizsgálat, illetve a kárfelmérés.
  • Az ott élőket már hellyel-közzel visszaengedik otthonaikba. A BKK közlekedési rendje még nem állt helyre, erről itt olvashat bővebben.
  • Ilyen szögeket láttak a helyszínen, úgy tudjuk, a sérültek sebesüléseit is ilyenek okozták.
  • Amit hivatalosan még nem tudunk: hogy robbanás, vagy robbantás történt, illetve, hogy az esemény az üzlethelyiség előtt, vagy benne következett be.
  • Így nézett ki az esemény helyszíne, nem sokkal a robbanás után. A videót a Twitterre töltötték fel, készítője elmondása szerint nem tudja, mi van, csak egy nagy robbanást hallott.
  • A rendőrség a lakosság segítségét kéri: ha rendelkezik információval a történtekről, jelentkezzen a 06-80-620-107-es telefonszámon, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikét.    
  • Sőt, nem csak a lakosság, hanem azok segítségét is kérik, akik
Budapest teljes közigazgatási területén belül térfigyelő kamerát üzemeltetnek.

Őket arra kérik, hogy rögzített felvételeiket 30 napig, azaz 2016. október 24-éig őrizzék meg.