A korábban artistaként dolgozó ecseri férfi képességeit kihasználva, emeleti ablakokon és teraszajtókon át tört be családi házakba. Ezzel több mint 360 millió forintos kárt okozott.

A férfi családjával szűkös anyagi körülmények közt élt, ezért az apa - családtagjai beleegyezésével - kitalálta, hogy a megélhetésükhöz szükséges pénzt betörésekből fogja előteremteni. Egy darabig elég jövedelmező is volt az ötlete. 

2014 február és 2015 júniusa között autóval Debrecentől Győrig járta a nagyvárosokat és kifigyelte, hogy a házakból mikor mennek el a tulajdonosok. Ezután artista képességeit kamatoztatva az emeleti ablakokon, teraszajtókon át tört be. Pénzt, ékszereket és értékes, könnyen mozdítható műszaki cikkeket lopott. Ezzel 78 sértettnek több mint 360 millió forint kárt okozott.

- közölte a Debreceni Járásbíróság.

A férfi felesége és két lánya tudta, honnan származik a sok pénz, ebből fedezték a mindennapi megélhetésüket. Majd 

a későbbiekben házakat, autókat vásároltak, sőt még egy céget is alapítottak. 

Az előzetes letartóztatásban lévő férfi és szabadlábon védekező három társa ellen jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. Továbbá kezdeményezték, hogy a bíróság az érintettek kárának megtérítéséről is rendelkezzen.