A Sajóba fulladt 7 éves sajószentpéteri kislány szülei is a közelben voltak, amikor a gyerek január 8-án, vasárnap a fagyos folyóba csúszott és megfulladt, a rendőrség egyelőre nem vizsgálja a felelősségüket és az idegenkezűséget is kizárta. A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese lapunknak szűkszavúan úgy fogalmazott, hogy a rendkívüli halálesetet miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak.

Vagyis arra utaló jelet nem találtak, hogy külső személy ártott volna a gyereknek, és a szüleit sem vonják felelősségre.

A gyermek édesanyja vasárnap délután kért segítséget a rendőrségtől. Azt mondta: kislánya a társaival játszott, majd kevéssel három óra előtt eltűnt, és azóta sehol nem találják. A gyereket a rendőrök kezdték keresni, később a tűzoltók is bekapcsolódtak a kutatásba: hőkamerával és lámpákkal nézték át a befagyott Sajó mindkét partját.

A kisgyereket végül vasárnap délután a jég alatt találták meg. Miután  bontóbaltával feltörték a jeget, a lányt kiemelték a vízből, de minden erőfeszítés ellenére sem tudtak rajta segíteni.  

Szüleitől nem messze fulladt a jeges folyóba

Az első hírek szerint a gyerek aznap azért ment el otthonról, hogy a barátaival játsszon a folyó jegén. Egy helyi asszony, aki vasárnap délután a környéken járt, lapunknak név nélkül azt mondta, hogy a baleset idején a kislány szülei is a parton voltak.

Több gyerek lement a vízhez játszani, köztük ez a kislány is. Hangsúlyozom, hogy szülők is voltak a közelben, csak az út túloldalán. A gyerek játék közben tűnt el, nem tudják, hogy hová akart menni, nem mondta meg. A társai vették észre, hogy nincs meg és szóltak a felnőtteknek. Órákig keresték a környéken, de sajnos nem találták meg. 

A borsodi településen sokan egyből a gyerek szüleit kezdték el hibáztatni, anélkül, hogy pontosan tudták volna, hogyan tűnt el. Úgy tudjuk, a folyónak az a része kedvelt helye a gyerekeknek télen is, de korábban soha nem történt hasonló eset.