A legfrissebb hírek szerint legalább 16-an meghaltak, és 26-an megsérültek, amikor egy magyar autóbusz a veronai autópálya-kijáratnál balesetet szenvedett pénteken este. A hivatalos utaslista szerint a buszon 54 utas és két sofőr utazott, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói tartottak hazafelé egy sítáborból.

Az Index az olasz La Reppublica nyomán azt írja, a busz Franciaországból tartott Magyarország felé az A4-es autópályán, amikor oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt. 

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat igazgatója az MTI-nel elmondta, hogy a baleset hat súlyos sérültje közül négyet már vasárnap hazaszállíthatnak Magyarországra, ketten azonban életveszélyes, válságos állapotban vannak, életfunkcióikat gépekkel tartják fenn. Ők hetekig is a veronai kórházban maradhatnak, ahol Csató szerint a legmagasabb szintű ellátásban részesülnek.

Az M1 tudósítója szerint azokat a gyerekeket, akik nem kerültek kórházba, egy veronai hotelben helyezték, el, és pszichológusokat is hívtak, hogy segítsenek nekik feldolgozni a tragédiát. Egy már helyszínre kiérkezett szülő is megszólalt, aki szerint a hivatalos tájékoztatás és a pszichológusi segítség hiányzik jelenleg a legjobban. A diákokat egyenként hallgatják ki.

A csatorna helyszíni beszámolója szerint egyre több szülő érkezik meg a hotelhez, és páran már el is indultak haza gyermekükkel, ám csak azok indulhatnak el, akiket már kikérdeztek az olasz rendőrök. Vasárnap azonban várhatóan az összes könnyebben sérült elhagyhatja a szállodát.

Egy szemtanú alább idézett nyilatkozata szerint a baleset után a buszban rekedtek az ablakokat kitörve menekültek ki, miközben mások életüket vesztették a lángokban. Egy testnevelő tanár visszament az égő buszba, hogy a gyerekeknek segítsen kimenekülni, ő most kórházban van égési sérülésekkel.

Az MTV római tudósítója a 16 halott mellett 39 sérültről beszélt. Az Agi hírügynökség szerint a busz sofőrje is az áldozatok között van.

Az autópálya másik oldaláról egy autós videóra vette a lángoló buszt.

Szijjártó Péter, külgazdasági-és külügyminiszter szombaton délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Egy budapesti gimnázium szokásos évi sítáborából tartott hazafelé Franciaországból. A baleset éjfél előtt néhány perccel történt, a sofőr elvesztette az uralmát a jármű fölött és szalagkorlátnak, majd egy felüljáró pillérjének csapódott, végül pedig kigyulladt.

Féknyomot az olasz nyomozók a baleset helyszínén nem találtak.

Ugyanakkor egyelőre nem zárják ki, hogy a baleset műszaki hiba miatt történt, de azt sem, hogy a sofőr elaludt vagy rosszul lett.

Bár a hivatalos utaslista szerint 54 utas és két sofőr utazott a buszon, ennél azonban valószínűleg több ültek a járművön, mondta Szijjártó. Az olasz rendőrség legfrissebb közlése szerint 16-an égtek bent a buszban.

Egy utast mesterséges kómában tartanak, ezen kívül 2 nagyon súlyos, 10 súlyos és 13 könnyű sérültről tudnak. 12-en jól vannak, őket először a rendőrségre szállították, később pszichológus hallgatta meg őket.

A milánói főkonzul már hajnalban a helyszínen volt, és még ketten indultak el a baleset helyszínére. Szijjártó már beszélt a gimnázium igazgatójával, aki egyébként nem arról a létszámról tudott, mint amennyien a buszon utaztak. A külügyminiszter felvette a kapcsolatot az Országos Mentőszolgálat igazgatójával és a Heim Pál Gyermekkórház vezetőjével, ahol a baleset sérültjeit később fogadják majd.

Szijjártó hangja elcsuklott, amikor részvétet nyilvánított a szülőknek és a hozzátartózóknak.

A sérülteket három veronai kórházban látják el, a külügyminisztérium munkatársai végiglátogatják a balesetben megsérült utasokat.

Ma este hat órakor a Szinyei Merse Pál Gimnázium elé gyertyagyújtást szerveznek. A gimnázium rendszeresen szervezett sítábort a franciaországi Puy St. Vincentben, ahonnan most hazafelé tartottak a diákok.

Eközben az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook oldalukon azt írják, hogy

az OMSZ megkezdte az előkészületeket a veronai tragikus buszbaleset túlélőinek hazahozatalára, kórházi elhelyezésük megszervezésére. Dr. Csató Gábor főigazgató bajtárs vezetésével a helyszínre indul egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítsük a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát.
Már több kórház is jelentkezett, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre, a helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a mentőszolgálat főigazgatójával szombaton magángéppel indult Veronába.

Jáki Gábor, a gimnázium intézményvezető-helyettese az MTV riporterének azt mondta, hogy a diákokat két testnevelő és egy történelem szakos tanár kísérte. Egyelőre kevés információjuk van a sérültekről, de folyamatosan tájékozódnak.

Az olasz La Stampa nevű lapnak nyilatkozott a busz mögött haladó kocsi sofőrje arról, hogy mit csinált, amikor látta, hogy balesetet szenvedett az előtte haladó jármű:

Kiszálltam az autóból és gyalog odamentem, hogy megnézzem, hogy nincs-e szükség segítségre. Lehetett hallani, hogy sikítanak [...].

Girolamo Lacquaniti a veronai autópályarendőrségtől a következőket mondta a tragédia körülményeiről: „tizenhárom gyerek a csodával határos módon menekült ki az ablakokon keresztül″. Ezt a részletet Timaffy Judit, Magyarország milánói főkonzulja is megerősítette a La Stampa szerint:

Akik a buszban hátul ültek, úgy tudtak kimenekülni, hogy kitörték az ablakokat. Egy testnevelő tanár visszament a járműbe és sokakat megmentett azok közül, akik bennrekedtek. Ő most a hátán elszenvedett égési sérülésekkel van kórházban.

A kormány hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el, a balesetben elhunyt áldozatok emlékére, írja az MTI.

Közben a Facebookon zárt csoportokban próbálnak a hozzátartozók információkat megtudni a sérültekről és a túlélőkről. Egy nő a kisfia édesapját keresi, aki szintén a buszon volt, de állítólag senki nem tud róla semmit. A nő kereste milánói főkonzult is, de egyelőre nem tudnak segíteni, egyik listán sincs rajta.

A buszbalesetről szóló legfrissebb információkat az Indexen olvashatja.