A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákjai, tanárai, egyikük családja, és két buszvezető utazott azon a buszon, amely január 20-án éjfél előtt nem sokkal a veronai A4-es autópályán egy hídpillérnek csapódott, és szinte teljesen kiégett.

  • A csoport franciaországi sítáborukból tartott hazafelé, amikor eddig ismeretlen okból buszuk balesetet szenvedett.
  • A buszon összesen ötvenhatan utaztak: ötvennégyen kirándulók, és a két buszvezető.
  • Tizenhatan bennégtek a járműben: a halálos áldozatok közül tizenketten gyerekek, négyen felnőttek.
  • Hat személy súlyosan megsérült, közölük ketten olyan rossz állapotban vannak, hogy a hatóságok még nem tudták azonosítani őket. A két felnőttet továbbra is az olasz kórházakban ápolják, a legfrissebb hírek szerint állapotuk stabil, de felépülésük nagyon hosszú időt vesz majd igénybe.
  • Egyelőre a 16 halálos áldozat azonosítása sem történt meg, ehhez a szülők, rokonok DNS-mintája szükséges. A Facebookon azonban terjednek azok a bejegyzések, amelyek az elhunyt személyekről emlékeznek. Így az már biztos, hogy az áldozatok között van a gimnázium történelemtanára, egy siófoki diák és édesanyja, egy dunakeszi futsalos, a diákokat kísérő egyik testnevelő tanár lánya és fia, valamint a Rákosmenti TK utánpótlás-labdarúgója is.
  • A négy súlyos sérült közül három személyt január 22-én, vasárnap az Országos Mentőszolgálat hazaszállított. A negyedik sérültet hétfőn hozzák Magyarországra.
  • Miután az olasz rendőrség kihallgatta a túlélőket, vasárnap délután ők is hazaindulhattak.
  • Azt, hogy pontosan mi okozta a balesetet, még vizsgálják. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a helyszínen nem találtak féknyomot az olasz rendőrök. Nem zárták ki, hogy műszaki ok áll a háttérben, de azt sem, hogy a sofőr elaludt vagy rosszul lett.
  • Mivel felmerült a műszaki hiba lehetősége is, a Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával nyomozást rendelt el, és házkutatást tartott a buszt bérbeadó cég telephelyén.
  • A gimnázium a járművet a kiskunfélegyházi telephelyű Pozolit Szállítmányozási Kft-től bérelte. A két magyar sofőr is ennek a vállalatnak az alkalmazottja volt, akikkel Czakó Tibor, ügyvezető végig tartotta a kapcsolatot. Czakó szerint a busz kifogástalan műszaki állapotban volt.
  • Nem lesz könnyű kideríteni, hogy valójában, mi okozta a balesetet, hiszen a szakértőknek egy szinte teljesen kiégett buszt kell vizsgálniuk, 
  • Az olasz rendőrség szerint ráadásul a magyar diákok vallomásai ellentmondásosak.
  • A kormány január 23-ra, hétfőre nemzeti gyásznapot hirdetett. Ma reggel az Országház előtt katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra eresztették a nemzeti lobogót.