A Nyugati pályaudvarra tartó vonat folyosóján állt a 19 éves V. Benjamin, amikor észrevette, hogy nyílik a mosdó ajtaja, és meglátott egy fiatal, csinos lányt. Abban a pillanatban

elhatározta, hogy szexuális kapcsolatot létesít vele, akarata ellenére is.

Az ismeretlen lányt nem engedte ki a mosdóból, belülről bezárta az ajtót, és hosszú ideig erőszakoskodott vele, végül megijedt és leugrott a vonatról. V. Benjamin azzal védekezik, hogy drog hatása alatt állt és nem emlékszik semmire. Aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével, és kifosztás bűntettével vádolják.

Az eset 2015. július 17-én, a hajnali órákban történt, a férfi másfél éve előzetes letartóztatásban van. 

A Budapest Környéki Törvényszéken január 25-én, szerdán kezdték tárgyalni az ügyet. Az ügyész beszédében kitért arra, hogy V. Benjamin a szexuális vágyát akár a lány életének kioltása árán is ki akarta elégíteni. 

A mosdóban befogta a lány száját, letépte a melltartóját és a nadrágot is le akarta szakítani róla. A lány folyamatosan próbált védekezni. Leguggolt, de támadója a nyakánál fogva felemelte és fojtogatni kezdte, ezért a nő egy rövid időre az eszméletét is elvesztette. 

A férfi a fojtogatás után áldozata arcát először kézzel, majd a mosdó falába ütötte. A nő szája erősen vérezni kezdett. V. Benjamin a vért látva megijedt, letépte a lány övtáskáját, Vecsés megállónál leugrott a vonatról és elfutott. 

A lány segítségért kiáltott, de nem hallották. Később ő is leszállt a vonatról, de a peronon összerogyott, végül az egyik kalauz hívta a rendőrséget. 

A kórházban kilenc különböző sérülést állapítottak meg nála az orvosok. 

Azt állítja, csak a lány zsebében turkált

A férfi a bíróságon nem akart vallomást tenni, de Szalay Csaba tanácselnök felolvasott a férfi korábbi vallomásaiból, ahol elmondta, hogy előtte kábítószerezett, a kristály nevű drogot szúrta be magának fecskendővel. 

Magam sem tudom miért csináltam, nem akartam megerőszakolni. Pénzt akartam szerezni anyagra, azért fojtogattam hogy elájuljon, el tudjam venni a cuccait. Jómódú lánynak tűnt, márkás ruhákban volt. Nem tapogattam, csak a zsebében turkáltam. 

Kiderült, hogy a történtek idején a férfi élettársa öt hónapos terhes volt és előfordult, hogy vele is erőszakosan viselkedett. V. Benjamin a börtönben beadványt nyújtott be, hogy hazamehessen egy rövid időre megnézni a fiát, de nem engedték ki. Később azt mondta, nagyon megbánta amit tett. 

Ilyenkor az embert senki és semmi nem érdekli, ez egy olyan szer

- mondta a drogokról.

Jelenleg tanul a börtönben, elmondta, hogy elkezdte a gimnáziumot és leszokott a kábítószerről. 

Sántít a vallomása

A szakértők szerint a férfi teljesen beszámítható, és tisztában volt tette következményeivel. Ez a típusú kábítószer nem okoz emlékezetkiesést, és sok az ellenmondás a férfi vallomásában. A kristály utáni vágyakozás nem okozhat ennyire agresszív viselkedést. Inkább szocializációs hiányosság lehet az oka, mint a kábítószer. 

Ha bűnösnek találják, tettéért 10-20 évig tartó börtönbüntetést is kaphat.