Összekeverhették a lábcédulákat, ezért cserélték fel két férfi holttestét a miklósfai temetőben. A gyászoló család 2015 december 29-én temette el 84 éves hozzátartozójukat, csakhogy a koporsóban nem a rokon, hanem egy vadidegen férfi feküdt. Bár a család nyitott koporsós gyászszertartást kért, ők sem vették észre, hogy nem a családtagjukat kísérik utolsó útjára. A cserét a temetkezési cég is csak a temetés után vette észre, amiről állításuk szerint azonnal értesítették a hozzátartozókat. A holttesteket pedig úgy cserélték vissza, hogy

felnyitották a sírt és a megfelelő férfi testével újra elföldelték a koporsót, mintha mi sem történt volna,

a másik elhunytat pedig visszavitték a halottasházba. 

Úgy tudjuk, a műveletbe az eltemetett férfi fia is beleegyezett. Csakhogy a bácsinak egy lánya is volt, aki információnk szerint egészen addig mit sem tudott az egészről, amíg a temetkezési vállalat alkalmazottai nem szóltak neki a történtekről. Az asszony ezután ügyvédet fogadott és feljelentést tett az ügyben.

Ügyfelem úgy gondolja, hogy kegyeletsértés történt, hiszen édesapja azóta sem részesült tisztességes temetésben, csak elásták. Ráadásul ahhoz hogy exhumáljanak egy holttestet a tiszti orvos hozzájárulása szükséges, ami szintén nem volt meg.

– mondta Károlyi Attila, ügyvéd. 

Jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszéken február 7-én, kedden kimondták, hogy holtestek összecserélése gondolatlanságnak minősül, nem szándékosan történt az eset, így nem is büntethető a cég. Az érintett asszony azonban másként gondolja. 

Úgy gondoljuk, hogy a holttestek összecserélése valóban gondatlanság, viszont ami utána történt az már súlyos kegyeletsértés. Az elhunytnak azóta sem volt tisztességes temetése. A Kúriához fordulunk, hogy vizsgálják felül az ítéletet.