Elkezdődött annak a 14 éves lánynak és 16 éves barátjának a pere, akik tavaly januárban késelték halálra a lány édesanyját Zagyvarékason. A Szolnoki Törvényszék bírája azonban helyt adott az ügyészség indítványának és erkölcsi okokra hivatkozva, valamint a kiskorúak védelme érdekében zárt tárgyalást rendelt el pénteken.

A vádirat szerint a lány osztályfőnöke nem sokkal a gyilkosság előtt jelezte a gyerek egyedülálló anyjának, hogy lánya magatartása megváltozott és emögött egy fiú állhat. Az anya tiltani kezdte a gyerekeket egymástól, akik ezért elhatározták, hogy megölik a nőt.

A lány 2016. januárt 25-én este

titokban engedte be barátját zagyvarékasi házukba, aki először megpróbálta megfojtani az asszonyt, majd mivel ez nem sikerült egy konyhakéssel a gyerekek felváltva kezdték szurkálni a nőt, majd felmentek a lány szobájába és szeretkeztek.

Az igazságügyi orvosszakértő szerint 91-szer szúrtak és az asszony halálát kivérzéses sokk okozta.

A nő holttestét január 26-án rokonok találták meg, a lányt a rendőrök otthon, barátját pedig egy buszmegállóban fogták el. A bíróság január 29-én pedig mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. Bár az ügyészség szerette volna, ha mindketten BV-intézetbe kerülnek, a bíró végül a nevelőintézet mellett döntött és valószínűleg ezen a jogerős ítélethirdetésig sem változtatnak.

megy az egymásra mutogatás

A fiatalok előzetes letartóztatása után a fiú édesanyja a Velvetnek azt mondta, hogy fia azt állította, barátnője egyedül szurkálta össze az asszonyt. Ügyvédje később már arról beszélt, hogy a fiú annyit beismert, hogy „a lány biztatására néhányszor ő is szúrt″.

A lány védője, Őrlős Gábor szerint viszont a helyszíni kihallgatásokon egyértelműen kiderült, hogy

az áldozat lánya pszichikai és fizikai adottságainál fogva sem lett volna képes ilyen sérüléseket okozni.

Egy azonban biztos: az igazságügyi elmeorvosi szakértő szerint mindkét gyerek beszámítható, azaz

egyikőjüknél sem áll fenn beszűkült tudatállapot. Beszámíthatóak voltak és cselekvőképességükben nem korlátozta semmi a bűncselekmény elkövetésekor.

Mivel azonban a bűncselekmény elkövetésekor a lány még nem töltötte be a 16., a fiú pedig a 18. életévét, a lány legfeljebb 10,  barátja pedig maximum 15 évet kaphat.

Az ügyészség mindkettőjüket előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta.