A legalapvetőbb háztartási tárgyak és berendezések hiányoztak, de fürdőszoba és konyha sem volt abban a présházból kialakított épületben,

ahol négy gyerekükkel élt együtt egy tatai pár, akik a vizet is az egy kilométerre lévő kútról hordták.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádiartából az is kiderült, hogy az apa nem dolgozott, az anya pedig nem főzött és nem takarított, a gyerekekkel pedig egyáltalán nem foglalkoztak, viszont megtagadtak minden külső segítséget.

A házaspár az iskolával egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot, szülői értekezletre nem jártak és gyerekek bizonyítványait sem vették át. A testvéreket jó ideje orvos sem látta, mert a kötelező vizsgálatokra sem vitték el őket.

Bár a vádirat szerint a gyerekek élete 2010 és 2016 között így zajlott, az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt csak most emelt vádat a szülők ellen