Hat hónapja van előzetes letartóztatásban a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, a törvény szerint így személyesen kell ezen a héten megjelennie azon az ülésen, amelyiken majd arról dönt a bíróság, hogy meghosszabbítja-e az előzetesét.

Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a Velvetnek azt mondta, hogy a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozták a hosszabbítást, amiről április 21-ig kell döntenie Fővárosi Törvényszéknek. 

A büntetőeljárásról szóló törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy hat hónap elteltével a nyomozási bírónak kötelező lehetőséget biztosítania arra, hogy a gyanúsított esetleg vallomást tegyen.

Úgy tudjuk, hogy a férfit április 20-án hallgatja meg újra a bíróság.

P. Lászlót április elején agresszív viselkedése miatt átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), ahol jelenleg is őrzik.

A férfi február elején tört meg és tett beismerő vallomást. Akkor azt állította, hogy hogy ő látható a térfigyelő kamerák felvételein, illetve övé volt az a hátizsák is, amelynek a maradványait megtalálták a robbantás helyszínen. P. László korábbi ügyvédje, Brunner Tamás  korábban azt mondta, hogy 

  • P. László készítette a pokolgépet,
  • ő vette meg a hátizsákot,
  • ő szemelte ki a helyszínt,
  • ő hozta működésbe a bombát,
  • nem volt bűntársa,
  • a megsérült rendőröket nem ismerte, és
  • egyébként nincs baja a rendőrséggel.

A gyanú szerint a Zala megyei Karmacson elő férfi tavaly szeptember 24-én egy házilag barkácsolt bombával robbantott a Teréz körúton. A detonációban két rendőr életveszélyesen megsérült. 

A férfit előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete elkövetésével gyanúsítják, amiért életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.