Szabadon engedték a rendőrök azt a 32 éves veresegyházi férfit, akinek a barátnője feltehetőleg drog túladagolásban halt meg, két ismerőse pedig kómába került húsvét hétfőn.

F. Imre április 17-én reggel  már csak azután hívta a mentőket, hogy a fiatal nő elhunyt, és két ismerősét sem tudta felébreszteni.

A jó körülmények között élő férfi vasárnap este hívta meg magához ismerőseit ingatlanirodája feletti lakásába, ahol olyan szert adhatott barátnőjének és ismerőseinek, amit nem tolerált a szervezetük. Információnk szerint a rendőrség továbbra is a házigazdát gyanúsítja, de emberölés bűntette helyett, jelenleg

gondatlanságból elkövetett emberöléssel, az eljárás alatt pedig szabadlábon védekezhet.

A férfit egyébként április 17-én, hétfőn reggel vették őrizetbe, a rendőrség pedig kezdeményezte az előzetes letartóztatását és az ügyészségnek legkésőbb ma délelőttig kellett volna döntenie arról, hogy indítványozza-e F. Imre előzetes letartóztatásának elrendelését. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője azonban a Velvetnek azt mondta, hogy ezt nem tartották megalapozottnak.