Halak

Halak

február 21. - március 20.

Részletes leírás | Havi | Heti | Napi
A Halak jegye a víz elemhez tartozik, uralkodó bolygója a Neptunusz.
Egy kis mitológia...:
Neptunusz a római tengeristenről kapta a nevét, a görög mondavilágban Poszeidón hasonlít alakjához. A tenger istene folyamatosan változtatja az alakját, természetétől idegen az egyértelműség. Poszeidon Szaturnusz gyermeke, akit születése után rögtön lenyelt apja, de Zeusz megmentette Poszeidon, és testvérei Hesztia, Héra, Demeter, és Hádész életét.

A halak jellem:
A halak jegyűek jellemét éppolyan megfoghatatlannak tartják, mint a tenger alakját. Gazdag fantáziájú, együttérző, befolyásolható és alkalmazkodó jellem. Menekül minden korlátozottság, minden szembesülés ellen, legszívesebben végig álmodozná az életét, ezért a mindennapokkal és a gyakorlati élettel komoly nehézségei vannak. Gyakran előre megérzi az eseményeket, nagyszerű az intuíciója. Hajlamos illúziókba ringatni magát, akár az önbecsapás szintjéig is. Kitűnő zenei érzéke lehet. A konfliktusokat inkább kerüli, mert nehezen tudja megvédeni magát. Áldozatkész jellem, a szeretteiért mindent megtenne.

A halak a szerelemben:
Sokat foglalkozik az érzelmeivel, nagyon szentimentális típus. Együttérző természete miatt hajlamos átvenni mások érzelmeit is. Meglehetősen könnyen elcsábítható, de nem azért, mert csélcsap természetű, hanem mert olykor sajnálatból, együttérzésből nem akar visszautasítani másokat. Egyáltalán nem céltudatos, sem az életben, sem a kapcsolataiban, de nagyon mélyérzésű, és nem akar senkit sem megbántani.

A halak és az állatok: az egysejtűek, a legtöbb halfajta, a medúza, és a vízi madarak tartoznak ide.

A halak és az autók: a hajó illik ehhez a jegyhez leginkább. Ha tehetné a vízen vagy a vízben közlekedne, de legalábbis vízparton... Nem túl figyelmes az utakon, jobb ha nem hallgat zenét útközben, mert gondolatban hajlamos elkalandozni.

A halak és a vacsora: Az enyhe ízeket kedveli, és általában nagyon szeret inni. Bármilyen különleges teának fog örülni, mert szeret sokat inni.

A halak színei: a víz színei, tengerzöld

A halak testrészei: lábfej, talp

A halak otthona: egymásba olvadó terek és formák, otthonos bútorok fogadják a látogatót.

A halak jelmondata: "Olyan vagyok mint egy szűrő. Érzelmek folynak át rajtam."

Mai horoszkóp (2012.május 27., vasárnap):

Sok mindent megérhet ezen a hétvégén az egészség kérdésével kapcsolatban. Szívesen olvas ilyen témákról és ha lehetősége nyílik részt venni olyan előadások vagy kurzuson, amely a testtel és a lélekkel foglalkozik, mindenképp szakítson rá időt!

Heti horoszkóp (2012. május 21. - 2012. május 27.):

Néhány egyszerű önismereti gyakorlattal sok energiát megspórolhat magának. Figyelje meg például, milyen helyzetekben válik azonnal feszültté, mikor érzi magát erőtlennek vagy tehetetlennek. Keresse meg ezekben a konkrét szituációkban a közös motívumot és tudatosítsa magában!

Havi horoszkóp (2012. május):

A megfoghatatlanhoz, érzékfelettihez való vonzalma kapcsolatba hozza mindennel, ami misztikus, ami szép, ami nem e világról szóló. Ezekre a dolgokra mondhatják a gyakorlatibb emberek – akiknek talán még nem sikerült felfedezniük a látszat mögött a lényeget, - hogy „ködös álmok”, „légvárak”, „ábrándok”. Ez persze nem bizonytalanítja el Önt, hiszen hová jutna a világ, ha az Önhöz hasonló gondolkodók nem ellensúlyoznák az életünk oly sok területén tapasztalható elanyagiasodást. Fárasztó, és nem mindig elismert munkát tartogat ez a hónap. Gyakran nem is a feladatai jelentik a legnagyobb problémát, hanem a körülmények, vagy épp a nehézkes kollégák. Akár még nehezen kivívott önállósága is veszélybe kerülhet.

A hónap mottója: Az élet játéka, a bumerángok játéka. A gondolataink, tetteink és szavaink visszatérnek hozzánk előbb vagy utóbb, megdöbbentő pontossággal.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés