Mérleg

Mérleg

szeptember 24. - október 23.

Részletes leírás | Havi | Heti | Napi
A Mérleg levegő jegy, uralkodó bolygója a Vénusz.
Egy kis mitológia...:
Erisz, a viszály istennője Péleusz és Thétisz esküvőjén a vendégek közé gurított egy aranyalmát, és hozzátette, hogy az a legszebb istennőt illeti meg. Párisz királyfinak kellett eldöntenie, hogy az almáért versengő három istennő, Héra, Athéné ás Aphrodité közül melyikük nyerje el a "legszebb" címet. Az istennők próbálták megvesztegetni Páriszt, Héra a Föld feletti uralmat ígérte neki, Athéné győzelmet a csatákban, Aphrodité pedig a világ leggyönyörűbb asszonyát. Párisz kezdetben megpróbálta diplomatikusan három részre osztani az almát, de amikor látta, hogy muszáj döntenie, akkor végül Aphrodité ajánlatát választotta. A világ legszebb asszonya Meneláosz spártai király felesége, Heléna volt. Aphrodité befolyására hatalmas szerelemre lobbant Párisz iránt, és megszökött vele, Meneláosz kincseivel együtt. Ez volt az indítéka a 10 évig tartó trójai háborúnak.

A mérleg jellem:
Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság, a szépség és a harmónia, mint a Mérlegnek. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember. Nagyon jól tud diplomatikusan fogalmazni, általában kerüli a szélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Gyakran nem képes dönteni, kerüli a konfliktushelyzeteket és rózsaszín eszméket kerget a problémákkal való szembenézés helyett. Békeszerető, és nem túl kezdeményező típus.

A mérleg a szerelemben:
Nem tud élni kapcsolatok nélkül, és ez nem csak a szerelmi viszonyaira, hanem a barátságokra is vonatkozik. Magatartását nagyban meghatározza az a vágya, hogy megtalálja a kiegészítő párját. Minél több könnyedség, vidámság és flört van egy kapcsolatban, annál jobban érzi magát, nem szereti a drámai szituációkat, a "véresen" komoly döntéshelyzeteket. A külsőségek meglehetősen fontosak számára, apró ajándékokkal, figyelmességgel könnyen le lehet venni a lábáról. Egyenrangú kapcsolatra van szüksége, nem szereti, ha hatalmaskodnak felette. Ha megtalálta az élete társát, akkor nagyon hűséges marad. Még a kevésbé jó kapcsolatoknak is nehezen vet véget, mert nem szeret szakítani.

A mérleg és az állatok: a díszállatok, a páva, a flamingó, a gazella, az őz, és a fülemüle tartoznak a Mérleg jegyhez.

A mérleg és az autók: a mérleg jegy szülöttje az elegáns, drága autókat kedveli. Az utakon sem szeret konfliktusba keveredni, ezért inkább előzékeny a vezetési stílusa, és igen megviseli ha agresszív, káromkodó sofőrökkel kell kapcsolatba kerülnie.

A mérleg és a vacsora: Ízekben is a harmonikus, kiegyensúlyozott jelleget kedveli, és általában édesszájú. Nagyra értékeli ha egy különleges bonbonnal lepik meg.

A mérleg színei: kék, harmóniát sugárzó színek

A mérleg testrészei: vesék, hólyag

A mérleg otthona: esztétikus, kellemes, jó hangulatú szobák, sok textíliával

A mérleg jelmondata: "Egyedül nem megy..."

Mai horoszkóp (2012.május 27., vasárnap):

Nagyon erős most Önben az igény, hogy szeretetet adjon és kapjon. Gyengéd, oltalmazó és odaadó érzések ébredtek Önben, ami kiválóan alkalmas bármilyen kapcsolat szorosabbá alakításához. A problémák is elveszítik súlyukat, de megoldásukra nem alkalmas ez a hétvége.

Heti horoszkóp (2012. május 21. - 2012. május 27.):

Egy régi tapasztalatának köszönhetően fél az elutasítástól, ezért nehezen teszi meg a kapcsolatának elmélyítéséhez szükséges következő lépést. Bár érzi, hogy ennél bensőségesebb és közelibb is lehetne a viszonyuk, sőt azt is tudja, hogy bízhat párjában, mégsem mer lépni.

Havi horoszkóp (2012. május):

Ne hagyja, hogy érzelmei vezéreljék egy fontos munkaügyi dologban, mert az ügy anyagi vonatkozása miatt az üzleti érdekeiről nem feledkezhet meg. Ezek az üzleti szempontok többnyire nem emberközpontúak, hanem pénz orientáltak, ezért a kettőt tudnia kell elválasztani egymástól. Ha valamilyen téren komoly változtatásra készül, azt hajtsa végre ebben a hónapban. Bármit tesz is, győződjön meg róla, hogy minden Öntől telhetőt megtett-e. Figyelmességével jelentős eredményeket érhet el. Előfordulhat, hogy családtagjai nem örülnek a karrierjével kapcsolatos áldozatvállalásoknak. Ne engedje el maga mellett a lehetőségeket, hiszen amíg anyagi helyzete nem stabilizálódik, jókedve sem fog visszatérni.

A hónap mottója: Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés