Öten mesélik el ugyanazt: játéknak indult, tragédiába torkolt. Kamaszok, köztük egy lány, összejönnek egy parkban. Barátkoznak, viccelődnek, finom vonzódások és durva taszítások – míg aztán az események visszafordíthatatlanná válnak...

Sokat hallani manapság arról, hogy az iskolákban is eluralkodott az erőszak, akárcsak a munkahelyeken, a családi otthonokban, a közutakon. A közvéleményt már legfeljebb egy-egy nagyobb tragédia tudja csak megrázni. Az oktatás-nevelés elméleti és gyakorlati szakemberei itthon és külföldön is egyre többet foglalkoznak azzal, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az ilyen jelenségeket elkerülhessük.

Beszélgessenek a gyerekeikkel! – végül erre a következtetésre jutottak abban a szegedi iskolában, ahol rendkívüli szülői értekezletet tartottak, mert kiderült: egy kislány és négy kisfiú nemi erőszakot követett el a napközis foglalkozás idején. Volt igazgatói fegyelmi, néhány gyereket új iskolába vittek, de ezzel a szőnyeg alá is söpörték volna a problémát. A szülői közösség, az iskola, az azt fönntartó önkormányzat, a rendőrség és a gyámügy igyekezett még a nyilvánosságra pattanásakor is agyonhallgatni egy olyan történetet, amely több önmagánál...

Ez is fölhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon nincs törvény vagy program, amely kifejezetten az iskolai erőszak megelőzését szolgálná, csupán egy 2002-es ajánláshoz kapcsolódott Magyarország, amelyet az Európa Tanács felkérésére dolgoztak ki szakemberek. Pedig az iskolai erőszak elleni programokra számos nyugat-európai példa akad, és a környező országokban is szinte kivétel nélkül dolgoztak ki programot a megelőzésre.

Ehhez kapcsolódik a Kisded játékok is, amely azonban mégsem valamiféle illusztrált propaganda-előadás, hanem művészi értékeket hordozó színházi produkció. Színházi eszközökkel, átéléssel, a fantázia fölszabadításával, a katarzis segítségével segít szembenézni a hétköznapok problémáival.

A magyar változatot írta Deres Péter fordításának felhasználásával: Lőkös Ildikó

Szereplők: a KoMa (Egger Géza, Guary Szandra, Kovács Krisztián, Kroó Balázs, Lőrincz Sándor)

Arculat: Szöllősi Géza

Díszlet-jelmez: Cseh Renátó

Technikai munkatárs: Mervel Miklós

Produkciós vezető: Gyulay Eszter

Producer: Orlai Tibor

Rendező: Zrinyi-Gál Vince (KoMa)

K ü l ö n k ö s z ö n e t J o s e p h P r i e l n e k

A magyarországi ősbemutató időpontja: 2009. szeptember 2. 20 h

További előadások: 2009. szeptember 3., október 19. és 20.

TRAFÓ (Budapest, IX. Liliom u. 41.)

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a KoMa együttműködésével jött létre.