Vessünk a 2003-as tengerentúli parfüm eladási statisztikákra:
1. Acqua Di Gió Homme; A L'Oreal birtokolja az Armani licenszet és készíti parfümjeit
2. Polo Blue; A L'Oreal birtokolja a Ralph Lauren licenszet és készíti parfümjeit
3. Eternity for Men; Az Unilever birtokolja a Calvin Klein licenszet és készíti parfümjeit
4. Obsession for Men; Unilever (Calvin Klein)
5. Armani Mania; L'Oreal (Armani)
Mi az ami, am rögtön szemet szúr? No, remélhetően nem az, hogy két Armani parfüm is benne van a top 5-ben. Ami táblázatunkból kiolvasható, hogy bizony az ismert divatházaknak, luxusmárkáknak vajmi kevés köze van a nevük alatt forgalmazott parfümökhöz. Csak licenszekről van szó és mögött álló mamutokról: L'Oreal és Unilever... Hogy is van ez?
Parfüm a tömegnek: A nagyok svindlije
Mi a 2003-as adatokat közöltük, azóta a Coty már megvásárolta az Unilever teljes parfümrészlegét, tehát a Calvin Klein is hozzá tartozik. Igen, az igazság az, hogy a Coty körülbelül 35 márkát tart ellenőrzése alatt: vannak sztárparfümjei (Jennifer Lopez, Sarah Jessica Parker, Gwen Stefani, Kylie Minoque, stb.), vannak Európában ismert márkái, így a Jil Sander, a Joop, a Lancaster, és olyan jól csengő antik márkái, mint a Calvin Klein vagy a Pierre Cardin.
Az iparban nyílt titok, hogy a Donna Karantól, Ralph Laurentől vagy épp Giorgo Armianitól (és folytathatnánk a sort) vásárolt parfümökért nem a divatházak, és nem e neves designerek a felelősek. Sőt, Domenico Dolce és Marc Jacobs sem maga készíti a parfümjeit - soha nem tették. Gyakorlatilag azok, akiknek nevei a látványos csomagoláson szerepelnek, valószínűleg soha nem érintettek még csak egy parfüm alapanyagot sem...
A világ összes parfümjét egy sereg professzionális szellem készíti. Ők a parfümőrök, akiket a designerek és márkák bérelnek. E fantomok főként olyan óriáscégeknek dolgoznak, mint a Givaudan és a Firmenich (mindkettő svájci), az IFF (amerikai), a Symrise (német) vagy a Taksago (japán). Erről sem a licenszbirtokosok, sem a divatházak nem beszélnek szívesen. Ők azt a képet varázsolják elénk, mintha a jó öreg Giorgo (Armani) egyik luxusvillája alagsorában a legnagyszerűbb parfümöket keverné ki óriási lelkesedéssel...
De ez miért probléma? Hiszen így legalább az készít parfümöt, aki valójában ért is hozzá. Nos, igen, csakhogy borzasztó mértékben megszorított büdzséből (ennek az alapanyag-választásnál van rendkívüli jelentősége) és „parancsra". Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy ma már nem a parfümőrök kreativitása, hanem a megbízó marketinges kutatásokkal alátámasztott igénye a lényeg. A nagyvállalatoknak pedig értelemszerűen a mind nagyobb profit az, ami számít, nem a művészet. Ezért is van az, hogy egyes nagyobb parfümőrök - persze szigorúan zárt ajtók mögött - elég lesújtóan nyilatkoznak az egyébként igen neves márkák parfümjeiről.
Akad olyan parfümőrhölgy (nem kis név a szakmában), aki hat prototípust mutatott egy vállalat kreatívosztályának, ebből öt darab értékes alkotás volt, míg a hatodik egy végletekig lebutított „cukorka" - mit gondolnak, melyiket választották?
Az igazi luxus mégsem halt meg: léteznek még művészi parfümök
Akadnak olyan szabadlelkű parfümőrök, akik beleunnak az ipari szemléletű termelésbe - abba az irányba, amit a kozmetikai ágazatban a 70-es évek egyre inkább elhatalmasodott. Ők ismét művészi szabadságot szeretnének: költeményeket alkotni jól csengő, mégis eldobható reklámszövegek helyett. Előszeretettel nyúlnak a természetes, komplex összetevőkhöz. Munkáikat az igényes ízlésvilággal bíró felső társadalmi körök, a különbözni vágyó sztárok és a valódi parfümrajongók rendkívül sokra értékelik, és előszeretettel használják. Az olyan nevek, mint a 2006-ban az Év Orrának választott firenzei Lorenzo Villoresi, vagy Jean Laporte, aki a parfümök nagykönyvében legendáként számon tartott L'Artisan Parfumeurt alapította, visszatértek a parfümkészítés legnemesebb hagyományaihoz. Olyanokról van szó, akik félredobva az olcsó szintetikumokat , melyek a mai parfümgyártás szinte teljes egészét jellemzik, újra a gazdagabb természetes alapanyagokhoz nyúltak és káprázatos alkotásokkal leptek meg bennünket. Az említett toszkán illatmágus, Villoresi ügyfélkörébe nem véletlenül tartoznak olyan szupersztárok, mint Brad Pitt (aki Villoresi Musk nevű parfümjét favorizálja), vagy a híresen igényes Sting, de Cherie Blair is vásárolt már nála az angol anyakirálynőnek ajándékot.
A L'Artisan Parfumeur pedig Michelle Pfeifertől (az elegáns, füstös Vanilia rajongója), Madonnán (a fügés csoda, a Premier Figuier hangos méltatója) keresztül Sofia Coppoláig (aki a lisztes, eszményi Bois Farine-t szereti) számtalan sztárt tudhat ügyfélkörébe.
A kis parfümházak - melyekre ún. niche márkákként hivatkoznak - közös jellemzője, hogy marketingre nem fordítanak semmit, számukra a fókuszban a „juice" áll - ahogy a parfümőrök maguk között a parfümöt nevezik. A niche márkák számára a cél közös: vissza a tradicionális parfümkészítéshez, a művészi szabadsághoz, és a minőségi összetevőkhöz. Ők kreatív parfümöket készítenek annak a szűk rétegnek, aki igényt tart rá és képes megbecsülni azt.
Parfümkultúra: végre itthon is
Aki eddig a niche márkák alkotásaival akart találkozni, annak tőlünk nyugatabbra, leginkább Párizsba kellett látogatnia. Nos, vége az ínséges időknek, ugyanis a pesti belvárosban lévő NEROLI luxusparfüm butik jóvoltából a világ talán legizgalmasabb illatai egy ideje már itthon is hozzáférhetők a parfümrajongóinak legnagyobb örömére.
Csöndes Áron, a cég alapítójának lelkes szavai jól jellemzik elhivatottságát a niche parfümök szépsége iránt : „Számomra a parfümvilág niche márkával való találkozás elsöprő erejűnek bizonyult. Addig soha nem találkoztam ilyen kifinomult, játékos és lenyűgözően komplex parfümökkel. Azonnal tudtam, hogy a világ csodáinak egy olyan szegletére bukkantam, ami magába szippant és nem enged. A NEROLI parfümbutikot azért hoztuk létre, hogy a hazai parfümkultúra a jelenlegi kamaszosan tudatlan állapotából végre a felnőttkorba léphessen..."