A bőr életfontosságú érzékszervünk

#alt#Az emberi bőr teljes felülete mintegy 1,7 négyzetméter. Így ez a legnagyobb kiterjedésű szerve testünknek. Megvéd a mechanikai és a kémiai hatásoktól, a hőmérséklet változásoktól, de ezen keresztül érezzük az érintést, a simogatást és a fájdalmat is. A bőr állapota természetesen változik az idők folyamán. De nemcsak a bőr öregedésének vannak látható jelei, hanem a különböző külső hatások is árulkodó nyomokat hagynak rajta. Ilyen többek között a táplálkozás, a poratka, a levegőszennyezettség, azonban az immunrendszer működési zavarai, vagy a stresszhelyzetek is előidézhetnek különböző bőrtüneteket.

Vörös! Riadó!

Önnel is előfordult már, hogy a bőre bepirosodott? Ez tipikus figyelmeztető jel. A kiütések, a bőr hámlása, az ekcémák jelentkezése, az allergiás bőrreakciók mind figyelmeztető jelzések. "Figyelem, bőrünk védelemért kiált!" A bőrfeszülés, a viszkető, égő érzés mind-mind ilyen jelek lehetnek, és bármikor jelentkezhetnek minden családnál. Ha megkérdeznénk ismerőseinket, minden harmadik családban találhatnánk olyan személyt, akinek érzékeny a bőre. Figyeljünk oda rá, a bőrünk is törődést igényel!

Különösen veszélyeztetettek a gyerekek

A gyerekek mintegy 10 százaléka szenved atópiás dermatitiszben (közismert nevén ekcémában), mely veleszületett, örökölhető allergiás bőrbetegség. Abban az esetben, ha a szülők valamelyike ebben szenved, akkor a gyermeknek több mint 40 százalékos az esélye, hogy magában hordozza a hajlamot. Az atópiás dermatitisz jellegzetessége a bőrszárazság, ami tapintással érzékelhető. A gyakran előforduló, gyulladással, viszketéssel járó piros színű foltok szemmel is láthatóak. Életkortól függően 3 fő szakasz különíthető el a betegség megjelenésében. A csecsemőkori ekcéma 2-6 hónapos kor között jelentkezik elsősorban az arcon és a testen. Kisdedkortól - 2 éves kor felett - főleg a hajlatok és az arcbőr területe lehet érintett. Ifjúkorban már a tenyéren, lábon, karon is megjelenhetnek a viszkető, égő foltok, csomók.

Mit tehet a szülő?

#alt# A szülők kellő felkészüléssel, odafigyeléssel csökkenthetik a betegség kialakulásának esélyét. Nem mindegy, hogy milyen készítményeket használnak. A nem megfelelő, vagy az egyéni érzékenységet kiváltó illatanyaggal, tartósítószerrel készült termékek fokozhatják a bőrirritációt. A természetes anyagból készült ruhák viselésével csökkenthető a betegség kialakulásának valószínűsége. Kerüljük a műszálas anyagokat, válasszunk pamutból vagy vászonból készült, jól szellőző öltözékeket! A tünetmentes időszakban is fontos, hogy megfelelő testápolóval, fürdőolajjal és minél kevésbé irritáló vegyülettel engedjük érintkezni a gyermek bőrét.

Kerüljük a vegyszerek felesleges használatát

Nagyon fontos a bőrrel érintkező termékeknél az elővigyázatosság. Javasolt az új ruhát kimosni még az első használat előtt, így távolítva el a gyártás során a ruhára került anyagok maradékait. A gépi mosás elterjedésével a mosószerek már egyre kevésbé érintkeznek közvetlenül a bőrrel, de a ruhán maradó mosószermaradványok minden testrésszel kontaktusba kerülhetnek. Egy újszülött, egy érzékeny bőrű ember vagy egy ekcémás beteg esetében fontos, hogy a család olyan mosószert használjon, mely kíméli a bőrt és segíthet a bőrtünetek kialakulásának vagy kiújulásának a megelőzésében.

#alt# Kíméletlen a foltokhoz, de gyengéd a bőrhöz -Persil Sensitive

Megérkezett az új Persil, amely nemcsak a tőle megszokott kiváló mosóhatást nyújtja, hanem kíméletes és gyengéd a bőrhöz. Ha Önnek vagy gyermekének érzékeny a bőre, nem mindegy, hogy milyen mosószert használ. A Persil Sensitive nem tartalmaz színezőanyagot, könnyebben kiöblíthető a ruhákból, illatanyagát pedig az érzékeny bőr igényeinek megfelelően fejlesztették ki. Igaz, hogy ma már a legtöbb háztartásban automata mosógépet használnak, azonban a mosás után a ruhán visszamaradó mosószermaradványok is okozhatnak tüneteket az arra érzékenyeknél. Ha Ön olyan mosószerre vágyik, amely gyengéd a bőrhöz, próbálja ki az új Persil Sensitive mosószert, amely por és gél állagban is kapható!

Játsszon és nyerjen a Persil-el!