Jön! Jön! Jön! Döntő! Döntő! Döntő!

Ha szeretné élőben látni a srácokat, jöjjön el június 13-án este Szentendrére a Fő térre a Kalap Kabát utcazenész tehetségkutató döntőjére! Ha pedig nem akar lemaradni semmiről, akkor kövesse a versenyt Facebookon is, mondja el a véleményét, ki hogy tetszik!

Szekeres Bálinttal a Kalap Kabát döntőse egészen lenyűgözte a zsűritagokat a hangszeres tudásával. A 31 éves flamencogitáros budapesti aluljárókban csiszolja évek óta a technikáját, de azt mondja, még mindig nem tökéletes, hiába nézi mindenki leesett állal, ahogyan játszik.

A sikeres elődöntő után a nyugati aluljáróban találkoztunk vele. Beszélgettünk egy sort a versenyről, a további célokról, és a gyerekkoráról is. Azt mondta, hogy most a legközelebb a Subicas zenéje áll hozzá, ezt tekinti egy fajta példaképnek. Szeretne egyszer elmenni Spanyolországba is, hogy még jobban tudja fejleszteni a flamencotudását, de olvassák el az interjút, abból több kiderül!

Hogyan találtál rá a zenére gyerekkorodban?

Anyám mesélte, hogy állítólag már egész kiskoromban érdekelt a zene. Vitt például néptáncházba, meg ilyen helyekre, de olyan 12 éves koromban szerettem bele a Nirvanaba, akkor nagyon ráflesseltem, de kiskoromban az indiet is, meg népzenét is sokat hallgattam.

A népzenéből jött a gitár is?

Nem, nem, az a Kurt Cobain-vonal volt, azt akartam megtanulni, és azok elég egyszerű dallamok, mármint zseniálisak, de könnyű volt őket megtanulni, és azzal kezdtem a gitározást, meg a Muszty-Dobay, amit minden gitáros ismer, na én abból tanultam az alapokat.

Hogy kaptad az első gitárodat?

Kikönyörögtem a szüleimtől, hogy akarok egyet, de nem volt sok pénzünk, tehát először mondták, hogy biztos csak hobbi, meg biztos csak félreteszem, de aztán látták, hogy használom.

Hogyan telik el egy napod? Fölkelsz, és akkor elmész gitározni valahova?

Hát, felkelek, általában a barátnőmnél alszom. Aztán általában elindulok a városba és zenélgetek, de inkább este szeretek, tehát éjfél előtt nem nagyon érek vissza, haza.

Most csak ebből élsz? Az utcazenélésből?

Aha. Statisztálni szoktam még emellett, meg kerestem munkát, de nem találtam. Például a McDonald’s-ba jelentkeztem, de nem vettek fel. Nem vagyok odavaló.

Milyen céljaid vannak? Miket szeretnél elérni?

Igazándiból most ez a flamenco foglalkoztat, a rockvonal most nem annyira érdekel. Még szoktam néha énekelni utcán, de én úgy igazából azt szeretném, hogy most szólóban gitározni. Tehát, hogy a flamencotudásom legyen annyira jó, hogy egy több órás koncertet bárhol tudjak csinálni, éttermekbe, klubokba, nagyszínpad, kisszínpad, tök mindegy. Még szerintem olyan 1-2 év amikor már tudok úgy játszani, hogy elég jó legyek. Mert folyamatosan gyakorlok, tehát ha nem hagyom abba, akkor olyan 2 év múlva, már szerintem fogok tudni úgy játszani, hogy tudjak koncerteket adni. Szeretnék pénzt keresni vele. Azt szeretném, hogy ne kelljen mást csinálnom csak ezt.

Olyan van, hogy amikor kiülsz az utcára játszani, közben is gyakorolsz?

Aha igen, de ezt inkább akkor ha nem dobálnak, ha már egy ideje nem kapok pénzt. Elkezdek gyakorolni, akkor nem érdekelnek az emberek, hogy ha meg nagyon belejövök, akkor meg összejön valami, és egyből dobnak pénzt, és akkor már nem tudok tovább gyakorolni, mert akkor ő meg hallgatná, ahogy játszom.

Dalszerzéshez, hogy viszonyulsz? Gondolsz rá, hogy valami saját számot csinálj?

A flamencóban még nem, mert ott még nem vagyok elég jó, de amúgy majd ott is szeretnék. Nem is csak így konkrétan flamencót, hanem majd ahogy alakul, meg hát régen írtam dalokat, meg volt rockzenekar is. Úgyhogy nem áll tőlem távol a dalszerzés egyáltalán.

Mit szólsz az elismerésekhez?

Nagyon örülök, tökre meglepődtem, én azt se gondoltam, hogy bejutok, igazából főleg nem, hogy a döntőbe. Szóval nagyon örülök neki.

Hogyan értékeled azt amit a zsűri mondott?

Igazándiból főleg a Novák Péter mondott dolgokat. Azért meglepődtem, tudod. Így úgy reagált, hogy hülye vagyok, hogy tudok így játszani, és ez nekem tök fura, mert hogy annyira még szerintem én nem vagyok jó. Tényleg. Ez nem ilyen álszerénység, hanem azért mondjuk Spanyolországban, minden tizedik ember így tud játszani.

Mi az a Kalap Kabát?

Ha eddig nem követte az utcazenész tehetségkutató eseményeit, akkor ezeken a linkeken tud tájékozódni:
Hogyan választotta ki a zsűri az elődöntős produkciókat?
Kiket juttatott a közönség az elődöntőbe?
Mi történt az elődöntőn?

Miket kell tudni az egyes zsűritagokról?
Novák Péter
Vermes Orsolya
Vörös András
Árkosi Szabolcs

Az elődöntő versenyzőiről ezen a linken elindulva talál portréfilmeket, amikből kicsit jobban meg lehet őket ismerni! Aztán irány a közönségszavazás, hogy a kedvence is ott legyen a döntősök között!

A versenyt a Velvet mellett Facebokon is követheti, hogy ne maradjon le semmiről!