Nem ismertük Carlos PenaVegát addig, míg a Dancing with the Stars-os fotóit meg nem találtuk, de most rögtön gyanakodni kezdtünk, hogy ez az egész nem túl szép-e ahhoz, hogy igaz legyen. Első pillantásra mintha csak jó tulajdonságai lennének. Nyilván azzal kezdődik, hogy a fiatalembert elég előnyös külsővel áldotta meg a természet és az edzés, de aztán rögtön ott van az is, hogy miért ilyen fura a vezetékneve.

Hát azért, mert ez az amerikai színész latin-amerikai szülőktől született az USA-ban Carlos Pena, Jr. néven, de tavaly januárban elvette Alexa Vega színésznőt. Erre úgy döntöttek, hogy náluk nem az lesz, hogy a nő felveszi a férfi vezetéknevét, hanem, tekintettel arra, hogy ilyen rövid neve van mindkettőjüknek, összerakják őket, és most mindketten a PenaVega kombinációval szerepelnek, ezzel is kifejezve hogy ebben a házasságban nem a nő van alárendelve a férfinak, hanem egyenértékű partnereknek tartják egymást.

Jelenleg konkrétan a Dancing with the Stars nevű, amerikai, jópasikat gyakran tartalmazó celebes táncrealityben szerepelnek mindketten, ahol egymás ellen versenyeznek, és mindketten bejutottak a legjobb hat közé. Mondjuk ez annyiban nem csoda, hogy egyrészt többek között a 71 éves Gary Busey-t kellett megverniük, másrészt Carlos PenaVega egy fiúcsapat (Big Time Rush) énekese-táncosa egy tévésorozatban (Big Time Rush) a Nickelodeonon.

Szóval neki a tánc gyakorlatilag a szakmája része, de a képösszeállításban azt is megnézheti, hogy az inget is milyen remekül tépi le magáról, ha éppen erre kérik a fotósok. Nézze végig a képeket, önt is meggyőzik? Legalul lehet szavazni! Carlos PenaVega 26 éves.

660
775