Az 55 éves Kovács „Koko” László életének már kiskölyök kora óta része a sport Legelőször a foci volt az, ami érdekelte, 16 éves koráig rúgta a bőrt, közben pedig tett egy-egy kitérőt a box és egyéb küzdősportok felé. Mindegyik jól ment neki, de valahogy nem érezte magáénak egyiket sem.

Aztán jött a testépítés.

„A történelem az egyik kedvenc területem a mai napig is. Mély benyomást tettek rám, a kamasz fiúra a római és görög antik szobrok a férfitestről. Ennek hatására kerültem a testépítés közelébe, ennek már 38 éve. Megszerettem, alakultam, tetszettem az embereknek, mert akkor ez még kicsit csodabogárszerű volt nekik: 22 éves fiú, 128 kg, csupa izom. Elkezdtem gondolkodni a versenyzésen, de nem voltam elég motivált. Gondoltam, majd egyszer.”

Aztán jött a csapás.

Kovács László bevonult katonának, és ott egy komoly baleset után az is kétséges volt, hogy tud-e rendesen járni utána. Évekig tartott egyáltalán az, hogy bot nélkül járjon, ráadásul le is százalékolták, ami igen megviselte. Nem tudott ebbe belenyugodni, és újra elkezdett edzeni, amennyire csak képes volt rá.

„Ez 26 éves koromban kezdődött. Az, hogy a törött lábam használható legyen, az 16 évembe, és rettentő munkába került. Aztán tovább és tovább küzdöttem, hogy teljesen rendben legyen. Kb. 20 évig tartott, de megcsináltam. Annyira, hogy úgy éreztem, versenyezhetek, ha meg ráteszek egy lapáttal. Megtettem. Jöttek is apró sikerek, de nem volt az igazi.”

Aztán jött a szerelem.

Eljött a 2010-es év, amikor megismertem a mostani szerelmem, Mártit, aki egyébként nem ember, hanem egy virág és egy angyal egyben. És ez így van, semmi túlzás. Akkoriban volt férje, nekem pedig feleségem, de olyat durrant a találkozásunk, hogy ember nem állhatott többe közénk. Előtört a romantikus énem, és azt mondtam magamnak, hogy érte, neki, miatta, gyilkos keményen edzek és nyerek, mint egy lovag a csatában. Én az edzőteremben és a színpadon küzdök a szerelméért, elismeréséért.

A sportoló azt mondja, ez hatalmas fordulat volt az életében, mert onnantól a mai napig nagyon sok versenyt nyert meg. Világbajnok, Mr. Universum 2. hely, számtalan magyar- és nemzetközi első hely mutatta, mennyire szerelmes.

Kovács László most edzőként dolgozik a Gilda Max Floriánban, és tanítja az embereket egészségesnek és sportosnak lenni. Van egy 25 éves fia, aki szintén ezt a sportot űzi. Kovács utolsó álma, hogy egy színpadon álljon apa és fia. A testépítő 189 cm és jelenleg 105 kg. 

1971
1470