Ön ismeri Balogh Robint? Mondjuk az Instagramjáról? Ha nem, érdemes vele megismerkedni, többek között azért, mert profi testépítő és ilyen fotókat posztol, mint az például az alábbi.

Balogh Robinról azt kell tudni, hogy IFBB Pro Men’s Physique versenyző, hogy Magyarország legfiatalabb IFBB Pro versenyzője és hogy egyben az első IFBB Pro Men’s Physique versenyző is Európában. Az IFBB a Testépítők Nemzetközi Szövetségét jelöli, és a fentieken kívül Balogh Robin 2012-ben az Arnold Classic Europe versenyen második helyezett lett, és idén kijutott a Mr. Olympiára is.

Az alábbi fotókat szponzora juttatta el nekünk, és a BioTechUSA oldalára továbbkattintva videókat is megnézhet arról, hogy edz Balogh Robin. A 24 éves fiatalember legérdekesebb nyilatkozatait pedig az alábbi fotóra kattintva a képek mellett a feliratokban olvashatja – kiderül belőlük többek között, hogy Balogh Robin gyerekkorában focistának készült.

Balogh Robin testmagasságát azért emeltük ki a címben, mert meglepődtünk azon, hogy az élet néhány más területével szemben (pl. rockkoncertek látogatása) ebben a sportágban 191 centisnek lenni egyáltalán nem előny, sőt. Ezt mondja Balogh Robin a témában:

A kategóriánkban 168-175 cm az átlagmagasság, ami úgy alakult ki, hogy könnyebb ehhez a testfelépítéshez izomtömeget pakolni (ráadásul szimmetrikusan), mint mondjuk nekem, aki 191 cm vagyok. Nem tudom, hogy a többiek mennyit edzenek, de nekem biztosan több edzésre van szükségem, hogy látványilag ugyanazt a szintet érjem el, amit ők. Annak, hogy egy-másfél fejjel kimagaslok a mezőnyből, ez az ára.

Balogh Robin ezt a hétvégét a stockholmi fitneszfesztiválon töltötte, a következő szelfin jól meg lehet nézni, hogy milyen külsővel érkezett meg Svédországba. Hát nem semmi.

2307
983