Mai posztunkkal az ázsiai szépfiúk vonalát erősítjük, Godfrey Gao után ugyanis ismét egy Kockahas-kompatibilis keleti pasiba botlottunk: Lee Byung Hun a neve, és nem fogja elhinni, de 

46 éves! 

A színész-énekes 1970. július 12-én született Szöulban, Dél-Koreában egy jómódú család első gyermekeként. A Hanyang Egyetemen szerzett diplomát francia irodalomból, később pedig a Chung-Ang Egyetemen tanult Színház és Operatőr szakon. 

Színészi karrierje 1991-ben kezdődött: az Asphalt My Hometown drámasorozatban debütált, de az igazi áttörést a Joint Security Area című film jelentette a számára 2000-ben.

2013-ra már olyan sikereket ért el, hogy a RED 2-ben övé lett Han Cho Bai szerepe, ahol együtt dolgozhatott többek között Bruce Willisszel, John Malkovich-csal, Helen Mirrennel és Anthony Hopkinsszal is.

Természetesen annak is oka van, hogy Lee Byung Hun pont a kockahas blogba került.

Tessék:

A szerencsés génállományt egyébként a színész húga is örökölte, akit Lee Eun-Hee-nek hívnak, és 1996-ban megválasztották Miss Koreának. De mi gyönyörködjünk továbbra is a bátyban! 

A poszt alatt lehet szavazni arról, hogy tetszik a látvány, aztán elő A hét mesterlövész című 2016-os filmmel, Lee Byung Hun ugyanis elég szexi szerepet kapott a remake-ben! 

617
857