A meleg Nagy Ő csodálatosan kínos jelenetekkel szolgált tavaly, de most itt van valami, ami még keményebbnek ígérkezik. Indul a Fire Island című reality Amerikában a Logo nevű csatornán.

A fenti panorámaképen látható Fire Islandről azt kell tudni, hogy a hosszúkás sziget New Yorkhoz nagyon közel található az óceánban, és hogy a környékbeli melegek ide járnak tömegével partizni egész nyáron (Fire Island európai megfelelője talán a görögországi Mikonosz lehetne).

A Fire Island című műsor hat fiatalembert követ majd, akik egy szezont húznak le itt a partiközpontban, természetesen egy fedél alatt lakva, bár ahogy elnézzük, az éjszakákat általában nem otthonüléssel töltik. Szóval valami olyasmi lesz ez, mint az Aranypart, csak Siófok helyett New York mellett és melegekkel.

A Vulture nevű magazin volt olyan szorgalmas, és előkotorászta mind a hat szereplő Instagramját. Mi is végignéztük őket és kiválasztottuk mindenkitől a kedvenc fotónkat.

A post shared by Khasan Brailsford (@khasanb84) on

Khasan Brailsford ezen a képen nem Fire Islanden van, hanem Miamiben, ő az, aki elöl középen fekszik. Az Instagramjáról kiderül, hogy Katy Perry háttértáncosaként is dolgozik/dolgozott.

Jorge Bustillos két különleges ismertetőjegye, hogy latin-amerikai és hogy van egy vicces-cuki külsejű kutyája.

A post shared by Brandon Osorio (@brandonosorio) on

Brandon Osorio Instagramja tele van elég művészi(nek szánt) beállításokkal, de a képek nagy részén nem ő maga szerepel, hanem egyéb, modellkülsejű férfiak. Itt fent a konténerház sarkánál viszont ő látható.

Cheyenne Parker ezzel szemben inkább a kamera előtt szeret állni, mint mögötte, igaz, azt írja, a modellkedéssel csak nemrég kezdett el pénzt keresni. Ha adásba kerül a tévéműsora, feltehetőleg még jobban megszaporodnak majd a felkérések.

A post shared by Justin Russo (@justintrusso) on

Justin Russo a szőrös-mackós vonalat képviseli, első pillantásra eléggé ki is lóg a többiek közül.

Patrick McDonaldot a fenti képen egyik visszafogottabb szettjében láthatjuk. Hát ilyenekre lehet majd számítani ebben a Fire Island című műsorban.

527
601