Kicsit messze kell, hogy kezdjük, de meg fogja érni!

Ha hercegekről van szó, akkor ugyanis mindig megéri.

Szóval II. Konstantin görög király 1964-ben lépett a trónra, de végül 1973-ban elűzték királyságából és tisztségéből, és Görögország azóta köztársaság. II. Konstanin még trónra lépése évében vette feleségül Anna-Mária dán királyi hercegnőt, aki a mostani dán királynőnek a húga. Lett öt gyerekük, akik közül sorrendben a második és egyben az első fiú Pál koronaherceg volt, aki 1967-ben született.

Ennek a Pál koronahercegnek egy brit születésű nő a felesége, akit Marie-Chantal Millernek hívnak. Nekik is öt gyerekük van, nekik is lány lett az első és fiú második, ezt a fiút hívják Constantine-Alexiosnak, ő 1998-ban született, és ő a nagyobbik srác az alábbi képeken. Mellette 2000-es születésű öccse látható, akinek szintén két keresztneve van, ezek: Achileas-Andreas.

Összefoglalóul: ennek a két srácnak az egyik nagyapja az utolsó görög király, az egyik nagymamája pedig a jelenlegi dán királynő húga.

Az ifjú szőke hercegek pedig fogták, és elmentek Londonban egy kondiparkba edzeni, ahol Constantine-Alexios egy óvatlan pillanatban leellenőrizte, hogy megvan-e még a kockahasa. A válasz, amint arról ön is meggyőződhet a képek segítségével, szerencsére igen, szóval van mit lapozgatni, van miről szavazni itt alább! Hogy tetszenek az ifjú szőke hercegek?

960
2759