Megint szembejött egy vegán testépítő, a korábbi német férfi után most egy amerikai illető, Miamiből. A sajtóközlemény szerint Matthew St. Claire-nek hívják, az Instagramján viszont az áll, hogy Matthew James, de a lényeg úgysem ez, hanem a tény, hogy ez a 26 éves fiatalember 111 kilósra hízott el, amikor úgy döntött, hogy életmódot vált, és ennek részeként vegán lesz. A fenti fotó azt mutatja, hogy intenzív edzés és állati eredetű étel fogyasztása nélkül mennyit változott a teste két hónap alatt.

Edd azt, amit az elefántok!

– szólít fel a pólója feliratával a fiatalember az alábbi képen.

Végül is szimpatikus meg vicces ez a felirat, de nehezen tudjuk összeegyeztetni ezt az üzenetet azzal a ténnyel, hogy az Instagramján vegán étrend-kiegészítőket reklámoz, amiket nyilván maga is fogyaszt. Ezek szerint az elefántok is vegán étrend-kiegészítőkkel viszik be a szükséges fehérjét? Erről egyszer még meg kell majd kérdeznünk egy zoológust.

Mindenesetre azzal kapcsolatban nem lehet vita, hogy nem úgy néz ki, mint egy testépítő, viszont fantasztikus fizikuma van, és a hosszú haj is jól áll neki. Emiatt van egyébként, hogy a Vegán Thorként emlegetik. Ha a fotósorozatot végignézte, és úgy érzi, böngészné tovább a srác fotóit, az Instagramját tudjuk ajánlani.

516
1605