A Daily Mail szerint a Lyen Parker művésznév alatt alkotó magyar pornósztár egy warwickshirei templom előtt, a sírok szomszédságában pisilte össze a cicagatyáját, amivel alaposan kiakasztotta a helyi lelkészt, és ezen nincs mit csodálkozni. Paul Tullet felháborodásának adott hangot a történtek miatt, és nyugtalanítónak nevezte, hogy a stáb meggyalázta a szent helyet.

A PornXN pornóoldal számára készül film koncepciója rendkívül egyszerű: Lyen Parker különféle nyilvános helyeken vetkőzik le, közben meg nagyokat pisil. A Water Ortonban lévő templom egyből a nyitójelenetben szerepel.

„Éppen a templomkertben vagyunk, ami eléggé csintalan. Jönnek-mennek az emberek”
 

– mondja a felvétel elején az operatőr, aki egyfolytában kommentálja a történteket, valamint szerteágazó instrukciókat ad a saját bevallása szerint budapesti művésznőnek. Például azt, hogy vegye le a gatyáját.

A templom táblája előtt pózoló Lyen Parker ezt ugyan elmulasztja, a pisilést viszont sikeresen abszolválja. Egyszer csak leguggol és élénk vihogás kíséretében könnyít magán, majd a biztonság kedvéért megmutatja pisifoltos cicanadrágját.

„Gyorsan elfutunk, mielőtt még valamelyik pap üldözőbe vesz és utánunk kiabál”
 

– jegyezte meg ezután az operatőr.

A későbbi jelenetek is hasonló csapásvonalat követnek. A pisis szerkóban császkáló Lyen Parker egyebek mellett egy mellékutcát és egy buszmegállót is levizelt, megmutatta a mellét egy autósnak, segget villantott egy boltban, levetkőzött egy buszon, végül pedig egy vállalkozó szellemű járókelővel csókoltatta össze sterilnek korántsem nevezhető nemi szervét. A videó már felkerült az internetre és több ezres nézettséget generált.

Biztosan tisztában vannak vele, hogy a templomkertek fontos közösségi helyek, amelyek különösen értékesek a gyászoló családok számára, akik elmélkedni, emlékezni, vagy imádkozni szeretnének. A templomkerteket képtelenség a nap 24 órájában felügyelni, és arról hallani, hogy meggyaláztak egy ilyen helyet, igazán felkavaró

– nyilatkozta a templom lelkésze, aki szerint a stáb nem kért engedélyt a forgatáshoz, de amúgy is elutasították volna őket.

Ha netán kíváncsi az erősen korhatáros filmre, ide kattintva tekintheti meg.