Nyári, turistacsoportoktól és sorbanállástól mentes sorozatunkban korábban bemutattuk Komárom-Esztergom megye legszebb tavait és ellátogattunk többek között Bokodra és Majkra is. 

A második részt pedig a Dunakanyar vadregényes és talán kevésbé közismert részeinek szenteljük. De mielőtt egyből az erdő közepén találjuk magunkat, elmondjuk azt is, hogy miért éppen ezekre a helyekre esett a választás.

A Dunakanyar az egyik legnépszerűbb, és legromantikusabbnak tartott kirándulóhely. A legtöbben viszont a következő helyekre látogatnak: Szentendre belvárosa vagy a skanzen,Visegrádi fellegvárDobogókői kilátó, Esztergomi Bazilika. Ezek mind valóban nagyon szép helyek, de 

mi most továbbgondoltuk egy kicsit a Dunakanyart és - évek hosszú menekülése után a tömegek elől - megpróbálunk valami újat mutatni önöknek.

Eltérünk a megszokottól és mutatunk egy eldugottabb patakpartot, szurdokot, vízparti hajótemetőt  és Esztergomot, egy másik nézőpontból. 

Véletlenül Mesekönyvbe sétáltunk 

A szentendrei Lajos-forrás egy kedveltebb célpont, főként a túrázók körében, mert a vize szép tiszta, iható, és állítólag még gyógyít is. A 11-es útról letérve, Pilisszentlászló felé haladva, majd onnan is letérve, kis kátyús utakon érhető el. Útközben, a forrás előtt, az autós híd minkét oldalán feltűnik a Bükkös-patak völgye, itt érdemes leereszkedni az út alá, igazi mesebeli látvány.

A patak egyébként a Pilisben ered, 500 méteres magasságban, és 15 kilométer kanyargás után, Szentendrénél ömlik a Dunába. Szép látvány a sejtelmesen csörgedező patak, rajta a kisebb-nagyobb kövekből kirakott utakkal, és kidőlt fák gyökereivel szegélyezve. 

Csak részben sikerült giccsmentesen beszélni erről a helyről, de nézzék el nekünk. Illetve nézzék meg! 

Gyűrűk ura hangulat a visegrádi szurdokban 

A következő állomásunk tényleg olyan, hogy szinte várjuk, hogy 

felbukkanjon mondjuk egy tünde a fák mögött. 

Pilisszentlászlón át, - ha ezt az utat választjuk - erdős, szerpentines utakon jutunk Visegrádra, ahol a Fellegvár helyett egy másik helyet választottunk. Az Ördögmalom-vízesés felé érdemes venni az irányt - amit az út mellett láthatunk is -, illetve a pisztrángos tavak felé, a Bertényi Miklós Füvészkertbe

A Füvészkert a Pilisi Parkerdő területén található, de az Ördögmalom erdei étteremben tudunk jegyet váltani, ami tulajdonképpen vad-és pisztrángétterem. A közeli pisztrángos tavakból kerülnek az asztalra a halas különlegességek, és halfüstölő is áll az udvarban. (Sőt, olyan lehetőség is van, hogy saját magunk fogjuk ki a pisztrángot!) A füvészkertben már a legelső táblánál eldönthetjük, hogy a hatalmas területen merre kezdjük a sétát.

Még jó, hogy az Erdőanyai-szurdokot választottuk: itt hidakon, vízesésen, patakon vagy sziklahasadékon  kell átkelni. Izgalmas program, egyből megfeledkezünk minden másról. A másik sétány klasszikusabb tanösvény, lehet különleges virágokat, fákat nézegetni, akár egész nap. Főleg azoknak ajánlott, akik kevésbé keresik az izgalmakat, helyette szeretnek szép komótosan rácsodálkozni a virágokra. 

Ebben az öbölben bújhatott el Davy Jones 

Esztergom felé továbbhaladva nincs más dolgunk, mint letérni Pilismarót központjában a Dunapartra. Kis földúton, 2-es sebességgel, néhány perc alatt elérjük az öblöt, és a Hajótemetőt. 

Ez nem tipikus kirándulóhely, valahogy egyszerre hátborzongató és gyönyörű látvány a homokos part, és a vízből kilógó rozsdás hajóroncsok keveréke. Egyrészt kellemes a napsütötte parton sétálgatni, de az orrfacsaró bűz és a recsegő-kongó hangot adó uszályok miatt van benne valami nyomasztó. 

Néhány éve, amikor először felfedeztük a hajótemetőt, jóval több roncs volt itt, azóta valószínűleg elnyelte őket a Duna. 

Ahol a japánok is forgattak reklámfilmet 

Ha már oda-vissza megnéztük Esztergomot, akkor érdemes átgurulni a túlsó partra, Párkányba, a Mária Valéria hídon, és megnézni a Duna-parti sétányt, ahonnét az Esztergomi Bazilika talán a legszebben látható a víz felől. Annyira, hogy még a japánokat is megihlette, és forgattak egy kedves reklámfilmet

És ha mindent végigjártunk, már nincs más dolgunk, mint leülni egy jól megérdemelt sörre, mondjuk Párkányban. 

Köszönjük a figyelmet, a sorozatot folytatjuk!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hátborzongató és gyönyörű a rozsdás hajóroncsok homokos strandja

A tömeget elkerülve nyaralós sorozatunk második részében a Dunakanyar vadregényes oldalát járjuk be.

501 · Jun 15, 2017 05:55pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments