Ezen a héten a heti trend a Balaton Soundról jelentkezik. Kollégáink megjárták Zamárdit, fotóztak rengeteg fesztiválozót, ehhez az összeállításhoz pedig, csakúgy, mint tavaly, kiválogattuk a képözönből a legérdekesebben öltözötteket. Már megvolt a hat kedvenc fotónk, amikor feltűnt, hogy véletlenül pont összeöltözött párokat válogattunk be a heti trendbe. Illetve kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy ez véletlen-e vagy inkább trend. Léteznek egyáltalán véletlenek?

lányok kabátban

Erről a két lányról akkor is látszik, hogy kebelbarátnők, amikor nincsenek összekapaszkodva: erre jó, ha az ember úgy választ meg egy-két kiegészítőt, hogy az rímeljen a másik öltözékére. Ők ketten hosszú, csaknem bokáig érő, lenge kabátokat választottak, azonos fazonban, de eltérő mintával – szerintünk telitalálat! És itt még nincs vége, a napszemüvegeik szintén hasonlóan macskaszem alakúak, plusz a két frizura is összepasszol. Csodálja meg őket közelebbről, klikkeljen a képre a nagyobb verzióért!

Lányok hosszúban

Ennél a párnál kicsit kevésbé szájbarágós az összeöltözés. Az egyezés csak annyi, hogy napszemüveget meg a vállat szabadon hagyó, dekoltált bodyt viselnek, ehhez bokáig érő aljat világos árnyalatban, plusz szandált. De feltűnőek a különbségek is, mert egyikük felsőrésze kicsit szado-mazó stílusú, bár lila, másikuké fémes és egy egyberészes fürdőruhának tűnik, na meg persze egyikük nadrágos, másikuk szoknyában van.

Srácok Fémes fürdőnadrágban

Egyikük ezüstben, másikuk aranyban választotta azt a fazont, ami mellesleg a pár héttel ezelőtti heti trend szavazói szerint a legmenőbb. Ez van, térdig érő fürdőnadrággal egyszerűen nem lehet már manapság kitűnni, de a bátraké a szerencse! És persze sokkal könnyebb úgy bátornak lenni, ha az ember mellett ott a haverja, aki felvesz egy ugyanolyan kisnadrágot a fesztiválra. Már ha tényleg bátorság kell ahhoz, hogy az ember egy Balaton Soundon aranyszínű fecskében flangáljon – szerintünk nem kell, nem pont erre vannak kitalálva ezek az események, hogy végre bármit fel lehessen venni?!

Srác és a zászlója

A fenti kép csak nagy jóindulattal fér bele az eheti koncepciónkba, de itt a mentségünk: ez a srác a zászlójával öltözött össze. (Vagy zászlajával.) A lényeg, hogy a lobogó mexikói, de anélkül is simán kitalálnánk, hogy ez a srác honnan érkezett, hiszen az ujjatlan felsőn Mexikó egyik legmenőbb, legnagyobb hatású híressége látható, Frida Kahlo. Mexikói a zászló, mexikói a srác is, ők ketten összetartoznak!

Vegyes páros tarkában

Mutattunk két lánypárt, aztán két fiúpárt, most jöjjön két vegyes páros! Az első azért fogott meg minket, mert különösebben erőltetett koncepció nélkül mintha arra mentek volna mind a ketten, hogy minél színesebben öltözzenek fel. Nagyon mennek idén a fémes hatású anyagok, fent ilyenből volt a srácok fürdőgatyája, még feljebb meg az egyik lány felsőrésze, itt a sapkás srác van tiszta aranyban. A pálmafás felsőket kicsit unjuk őszintén szólva, az ananászos forrónadrág viszont mindent visz. De ha a lánynak egy övtáskája és egy vállra akasztható kistáskája is van, miért a nyakába akasztva hordja a kulcsát?

Vegyes páros feketében

Ki tetszett a legjobban?

Ki gondolta volna, hogy ilyen rokkernek kinéző emberek is buliznak az elektronikus tánczenére szakosodott Balaton Soundon? Természetesen vannak külön fesztiválok ebben a fekete alapú stílusban, de ez a pár a jelek szerint most kíváncsi volt erre is.

Pont passzol a szituációhoz a srác pólója, mert a Misfits ugyan egy horrorpunk együttes, de a misfit szó egyébként olyan személyt jelent, aki sehogyse illik bele a környezetébe/társadalomba.

Piercingek, tetoválások, fültágító és szokatlan frizura: náluk nem is annyira a ruházat az, ami először felhívja magára a figyelmet, hanem az összes többi. Reméljük, ők is jól érezték magukat a Balaton Soundon, önt pedig kérjük, ha van kedve, szavazzon: a hat páros közül kik lettek az ön kedvencei?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hat pár a Soundon, aki nem csinált titkot abból, hogy összetartozik

Ezek a fesztiválozók láthatóvá tették a láthatatlan kötelékeket. A kedvenceink az idei Balaton Soundon látványosan párban buliztak.

60 · Jul 10, 2017 10:07am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments