Az orosz elnökről, Vlagyimir Putyinról olyan pecázós képek jöttek ki, hogy azt az Index is megénekelte. Nemes egyszerűséggel annyival le is lehetne írni a kis szabadságát, hogy lement egy tóhoz napozni, pecázni, meg a közeli erdőbe gombászni, de fotók bizonyítják, hogy ezeket a végtelenül puritán tevékenységeket mekkora királyként űzte.

Ezen felbuzdulva megnéztük, hogy más országok vezető politikusai miként nyaralnak.

Barack Obama egy kicsit kilóg a sorból, hisz már nem vezető politikus, de az Egyesült Államok volt elnökeként is ugyanúgy foglalkoztatja az embereket, mintha még mindig ő lenne az ország első embere. Hogy ez mennyire így van, azt elég jól bizonyítja, hogy az utóbbi időben tonnányi nyaralós kép készült róla - amit például ön, a Velvet olvasója is előszeretettel nézegetett. Pedig az elnöksége alatt szinte alig készült pár kép, amin épp vakációzás közben látható. Azt lehetett tudni, hogy Hawaiira utazott családjával, illetve Massachusetts államban töltötte szabadságát, mely helyeken

  • fagyit nyalt,
  • golfozott,
  • biciklizett.

Donald Trump augusztus 4-től van szabin, és úgy tudni, hogy New Jerseyben, a privát golfklubjában piheni ki az elnökség fáradalmait. Hogy itt mit fog csinálni 17 napon keresztül? Mivel ez egy golf klub, ezért biztos, hogy ütni fog párat a milliárdos celeb-üzletemberből lett elnök úr. Egy kis érdekesség: míg Trump a korábbi években folyamatosan kritizálta Obamát, hogy mennyi szabadságot vesz ki – mert szerinte, aki szabadságra megy a munkájából, az nem is szereti azt, amit csinál – ahhoz képest az elnökségéből eltelt 28 hétvégéből 13-at a Fehér házon kívül töltött, amire jön még ez a plusz 17 napig tartó nyaralás is, amivel így máris háromszor annyi szabadnapot vett ki, mint elődje. (Independent, Express)

Szerényebb vizekre evezve, íme, a kanadai miniszterelnök nyaralós fotója. Mert a már-már túl jóképű Justin Trudeau-ért szinte lehetetlen nem rajongani. A hülye zoknik iránt való lelkesedésével is abszolút egyet lehet érteni. De a jófejség non plusz ultrája talán mégis az, hogy takaróbunkert épített a saját irodájában. Mindezek után mit gondol, miként nyaral Trudeau? Hát így:

Angela Merkel is a természetbe vágyik, ha kikapcsolódni akar. Van is egy sorozat róla, amint hegyet mászik. Férjével ment az olaszországi Soldára, ahol 2200-2700 méter magasan tudott a tájban gyönyörködni.

Magyarország miniszterelnökének nyaralási helyszínéről viszont (egyelőre) semmit sem lehet tudni. Az biztos, hogy augusztus 20-ig szabadságon lesz, de hogy hol és mit csinál, az rejtély.

Ön melyik politikai személy vakációját irigyli a legjobban?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Barack Obama, Vlagyimir Putyin, Donald Trump, Angela Merkel, esetleg Orbán Viktor vakációzik a leglazábban?

Golfozás, horgászás, gombászás, túrázás, biciklizés, rejtélyes eltűnés? Önnek melyik jön be?

1 · Aug 11, 2017 08:38am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments