A mai híreket az ön kávéja mellé a Nyár blogban szállítjuk le, mert mindkét minisztori egy-egy elmaradt augusztus 20-i celebprogramhoz kapcsolódik.

Egyrészt Gáspár Bea egy pörköltfőző versenyt zsűrizett volna Balatonboglár szüreti fesztiválján, de egy nappal korábban a szervező lemondta az eseményt, mivel a versenyre csak ketten jelentkeztek. Minderről maga Bea asszony számolt be az Instagramon, hozzátéve a következőket:

Csalódott vagyok és talán dühös is, bár az élet ilyen... De nem keseredem el, mert októbertől TI zsűrizhetitek az én ételeimet, amit saját kezűleg csinálok és remélem sok-sok követőm megtisztel majd azzal, hogy eljön és egy jót eszik nálam!

Majka szintén volt a héten Bogláron, és az ő fellépését meg is tartották, de hétfő este pedig Győrben lépett volna fel, ahol viszont elment az áram, a szervezők pedig nem tudták azt visszaállítani, így a koncertet nem lehetett megtartani. A csalódott rajongók valamiért ezt a helyzetet mégsem tudták feldolgozni, és a malőrért magát Majkát hibáztatták, aki persze továbbra sem tehet az áramszolgáltatásról, ezért elég jogosan akadt ki a kommentelőkön, akik többek között azt kérték számon, hogy a közelben volt egy vurstli, és hogy lehet, hogy ott volt áram, a koncertet viszont nem lehetett megtartani. Majka egy meglehetősen trágár, negyedórás facebookos videóban tette helyre a dolgokat, a következőképpen reagálva a háborgó kommentelőkre:

Azt mondja az egyik hülye, hogy elmehettél volna a dodzsemeshez, kérhettél volna egy mikrofont, és abba mondjak be valamit. [...] Kikérem magamnak ezt a sok faszt, aki ide kommenteli, hogy menjek a kurva anyámba, meg, hogy te szemét genyó, itt vártunk, mennyit utaztunk… Nem volt kedvem fellépni, valaki azt írja, meg, hogy a vidámparkosoknál érdekes, volt áram… Elnézést azoknak a nevében is, akik nem tudom, hogy kicsodák, akik miatt nem tudtunk koncertet adni, de ne haragudjatok, hogy nem tudtunk koncertet adni, mi mindent megtettünk. Kurva idegesítő, és hülye emberek kommentjeire kell esténként válaszolgatnom.

Köszönjük a találatokat a Life.hu-nak, illetve a Blikknek.