Több mint négy évtized múltán idén januárban derült ki, hogy egy amerikai kórházban elcserélt kislányok nem azok voltak, akiknek a családjuk tartotta őket.
"Az egyetlen fehér bőrű gyerek voltam sötét bőrszínű, alacsony, mexikói szüleim és testvéreim között. Éreztem, hogy nem illek ide" - meséli Debra Munoz, akinek 45 évig - tetszik, nem tetszik - ez volt a természetes állapot az USA hegyes-völgyes Wyoming államának egyik falujában. Tőle 150 kilométerre, a Bighorn hegység másik oldalán, Gillette városkában, a sötét bőrű, éjfekete hajú Shirleynek a családja is a szemére vetette kínzóan idegen alkatát. A Morganok - papa, mama, nyolc gyerek - gondosan őrizték ír kötöttségeiket - szokásban, testi és lelki állapotban egyaránt. "Azért fogadtak el, mert azt mondták, hogy a francia-kanadai nagymamához hasonlítok." De az igazi érvnek, inkább vádnak azt szánták, hogy "a te apád egy ír matróz volt, ám ő nem akarta elvenni a mamát".

DNS-vizsgálat tett igazságot

Több mint négy évtized múlt el 2003 végig, amikor a sors tisztázta a két asszony életútját: megtudhatták, hogy nem azok, akinek addig hitték magukat. Ehhez az indítóokot a felesége tisztességében egész életen át kételkedő öregúr szolgáltatta. A 80 esztendős Jim Morgan hiába kérlelte hithű katolikus asszonyát, ugyan, vallja már be, gyónja meg egykori régi hűtlenségét, hogy Shirleynek nem ő az apja. "Ráhagytuk. Csak szajkózza a hülye gyanúsítgatásait" - mondta akkoriban lánya, Kathie.

Két éve azonban szívroham döntötte le az öregurat, kórházba vitték és már nem is hagyhatta el a betegágyat. De a bajánál is gyötrőbb volt a kíváncsisága az egyszer volt asszonyi hűtlenkedésről és annak beismeréséről. Az orvosok szerint már nem volt sok hátra, s hogy kibékítsék a földi léttel, a család az egyetlen biztos megoldást választotta: a genetikai vizsgálatot. A Morgan szülőktől tehát DNS mintát vettek. Az eredményt, Kathie szavaival élve, megkövülten vették tudomásul. Shirleynek csakugyan semmi köze a papához! De a mamához sem.

Desztillált vízzel fedték fel a titkot

Lidérc költözött a Morgan famíliához, a megbékélést csak az jelenthette, ha megtalálják az igazi Morgan-gyereket, aki már nevet is kapott: Hope, azaz remény. Kutatni kellett, még a papa halála előtt. Kétségbeesett versenyfutás kezdődött az idővel. A kórházban előszedették a porosodó dokumentumokat. Kathie és a segítő testvére egyszer csak felfedezték, hogy a "testvérük" születésének napján, 1958. április 8-án reggel egy másik kislány is a világra jött. Húsz perc különbséggel. A másik azonban nem kívánt gyerek lehetett, mert az édesanya nevét vastag, fekete tollal olvashatatlanná tették, abban az időben ugyanis bűn volt a házasságon kívüli gyerek. A helyzet felderítésére valaki kémiai szakleírást ajánlott, s a recept bevált: desztillált vízbe mártották a titkos sort, majd kifehérítették, de csak ezt olvashatták: Polly; a mama vezetékneve hiányzott. Ezután régi iskolai naplók következtek és találtak is egy Pollyt, aki 17 éves volt 1958-ban. Már csak néhány óra kellett és kinyomozták, hogy a keresett lány Debra Delay, elvált, ám megtartotta asszonynevét és egy wyomingi faluban él.

"A legnehezebb feladat következett" - mondja a pszichológus, akit segítségül kértek - "telefonon kellett közölni a felhívott hölggyel, hogy nem azonos azzal, akinek vélik, hogy a kórházban elcserélték. Végtelennek tűnő csend követte a bejelentést."

Aztán Debra megölelhette övéit. A kórházban, az első látogatás alkalmával Morgan papa órákig sírt.

A másik cseregyerek, Shirley már tudja, hogy igazi árva. Az édesapja meghalt, a mama pedig, nos, egészen más típus, mint ő. "Ami velünk történt, mindkettőnk számára gyötrelmes, hiszen mi már sohasem élhetünk boldog családban." S hogy sorstársa életkezdését könnyítse, e-mailen ad leckéket Debrának: "Ha utólag is, de próbáld meg elsajátítani, hogy miképpen gondolkodnak, mit esznek és hogyan viselkednek a Morganok."