Felnőtt szépségversenyt rendezni sem egyszerű feladat, de gyerekek számára talán még nehezebb, hiszen akár totális káoszba is fulladhat, mint például szombaton az Angyali Arc verseny. Elmaradt bohócműsor, hiányzó zsűritag, szavazás frissítőkendővel és a jövő lolitás szupermodelljei, mindez csekély öt óra leforgása alatt.

Bár hazánkban az utóbbi pár évben elszaporodtak a szépségversenyek, gyermekszépségversenyből viszonylag kevés van. A napokban rendezték meg a közelgő karácsony apropóján az Angyali Arc szépségversenyt, melyen a legangyalibb kislányt és a legcsibészebb fiút keresték. Az ötórás rendezvényen arra kerestük a választ, hogyan lesz anyu és apu szeme fényéből modell vagy a több tucatnyi hazai szépségverseny egyik állandó résztvevője. Úgy tűnik, ezt sem lehet elég korán kezdeni, ugyanis a legtöbb résztvevő számtalan ilyen versenyen részt vett már, és rendszeresen modellkedik.

Bébi kategória: a szüleim nélkül soha

Először a legkisebbek léptek a színpadra, a legidősebb versenyző 2,5-3 éves lehetett. A tizenegy kislányt és a hat kisfiút édesanyjuk vagy édesapjuk kísérte fel a színpadra. A lányok szigorúan tartották magukat a rendezvény tematikájához, és mind angyalkának illetve tündérnek öltöztek, a fiúkat pedig öltönybe és mellénybe öltöztették a szüleik. Az esemény háziasszonya, Czifra "Nóci" Noémi hiába faggatta a gyerekeket, nem válaszoltak, viszont a legtöbben lelkesen szuggerálták a zsűrit, mosolyogtak, integettek, és Károly, aki magával hozta táncoló játékszamarát, maga is táncra perdült. Mi a szülőket igyekeztünk kifaggatni arról, hogy mégis miért jöttek el a versenyre. Az első helyezett Alexandra édesanyjától megtudtuk, hogy a kislány nővére, aki "hercegnős álomvilágban él", szintén jelentkezett a versenyre, de ő nem jutott tovább. Először csak őt akarták benevezni, de amikor meglátták, hogy van baba kategória is, benevezték a kisebbik gyereket is. A fiúk közül Patrik végzett az első helyen, akit szintén a testvére révén neveztek. Az eredményhirdetésnél már jelentkeztek a káosz első jelei, ugyanis a háziasszony hiába akarta ismertetni a győztest, és Czifra Noémi a színpadon állva tudta meg, hogy a beharangozott bohócműsor is elmarad.

Mini kategória: mint a nagyok

A bébik után az óvodáskorú versenyzők következtek: itt is a lányok voltak túlsúlyban, és ők már konkrét koreográfiával érkeztek. Volt, aki stílszerűen angyalport szórt a közönség közé, másvalaki gyertyával a kezében érkezett, volt, aki a vonulás végén Szűz Mária pózt vett fel. A kifutókon dögösen mozgó modellekre hajazó kislányok elérték, hogy egyre erősödött a Lolita-érzés. A három, versenyben lévő kisfiú frakkot viselt, illetve az egyikük - aki a mini kategória fiú győztese lett - Don Johnsonosra vette a figurát, és felgyűrte öltönye és ingje ujját. Ezúttal a első helyezettek is nyilatkoztak, és megtudtuk, hogy Eszter és Péter is szívesen jár az eseményekre, egyikük az ajándékoknak örül a legjobban, míg másikuk annak, hogy sok barátot szerezhet. Bár Péter meglehetősen otthonosan mozgott a színpadon, valószínűleg nem lesz belőle modell, ő ugyanis fogorvos és plasztikai sebész szeretne lenni, mivel ők "sok pénzt keresnek." Ezután pedig egy rakás csemete birtokba vette a színpadot.

A Kossuth Klub angyalai

Little és tini kategória: leheletnyi smink és esküvői ruha

Szerencsére Magyarországon nem jellemző az a tendencia, hogy a kicsikből a szülők egy-egy versenyen harmincéves konzumnőt faragnak. Itt sem láttunk többet egy leheletnyi szájfénynél vagy szemfestéknél. Számunkra inkább az volt az érthetetlen, hogy a 13-14-15 éves lányok miért hordanak magasabb sarkú cowboycsizmát. A Little kategória résztvevői már nem voltak olyan cserfesek, mint a kicsik. Sőt, egy picit megilletődöttnek tűntek, valószínűleg ez már a tinédzserkori gátlásosság egyik előszele volt. Bár a tinik már tényleg úgy mozogtak, mint a profik, és sokkal merészebben is öltözködtek (kivéve az egy-két menyasszonyi ruhára gyanúsan emlékeztető outfitet), Czifra Noémi elárulta, a színfalak mögött a tinik megkérdezték, ugye nem kell majd beszélniük a színpadon. Nos, nem volt szerencséjük, ugyanis ekkorra már totális anarchia uralkodott, és valahogy egy öt-tíz perces üresjárat keletkezett a műsorban, amit egy ideig a folytonos változtatásoktól kissé megfáradt Nóci próbált kitölteni, majd feladta,és a versenyzőkhöz fordult. Így viszont megtudhattuk, hogy őket mi motiválja. Bár egy ilyen eseményen üres frázisnak tűnhet a világbéke, azért mindegyik lánynak volt egy szépségkirálynő, illetve modell-kompatibilis válasza. A legtöbben "szerették volna kipróbálni magukat ezen a területen is", illetve tetszik nekik a "kifutók világa". Náluk - a kicsikkel ellentétben, akik kerek szemekkel bámulták a többieket - már érződött a komoly versenyszellem, ugyanis vonulás közben alaposan, éles pillantásokkal végigmérték a konkurenciát. Ráadásul az eredményhirdetés tovább fokozta a feszültséget, ugyanis megosztott második hely született, az ajándékcsomagok miatt azonban csak egy harmadik, illetve második helyezett lehetett. A fiúknál egyszerűbb volt a helyzet, hiszen csak egy jelentkező indult. Az esemény abszolút győztese, vagyis az Angyali Arc titulus boldog tulajdonosa pedig a Little kategória első helyezettje, Panna lett, akitől megtudtuk, hogy felnőttként szupermodellként szeretné keresni a kenyrét. A szavazás itt sem ment zökkenőmentesen. A szervezők ugyanis az alapján döntöttek, hogy kikapta a legtöbb termékmintaként osztogatott frissítőkendőt a zsűritagoktól.

A zsűri szemével

Akárcsak a felnőtt versenyeken - a szponzorcégek képviselői mellett - celebek is ültek a zsűriben. Ott volt például Laky Zsuzsi és Kiszel Tünde, aki vélhetően Debreczeni Zita helyett ugrott be. A műsorvezetőnő, aki a rendezvény közben lelkesen dedikálta 2008-as naptárját, amit a helyszínen meg lehetett vásárolni, elárulta, nem igazán ért egyet azzal, hogy a versenyre másfél éves gyermekeket is beneveztek. "Ettől függetlenül nagyon aranyosak, tündériek, bájosak, szépek. Mindenkiben van valami, ami megfog" - tette hozzá. Kíváncsiak voltunk rá, hogy Kiszel Tünde hogyan készíti fel és motiválja kislányát, Donatellát a naptárfotózások előtt. "Ő ebbe született bele, kicsi korától kezdve szerepel. Neki ez nem munka, hanem inkább játékos szórakozás." Laky Zsuzsi, aki pár éve megnyerte az Európa Szépe versenyt, kijelentette, hogy soha nem nevezné be gyermekét. "Elég az, amit én átéltem. Igaz, a felnőtt és a gyerekversenyek különböznek. Jó, hogy volt itt sok ajándék" - tette hozzá.

A Kossuth Klub angyalai

A játék a fontos

Az ilyen szépségversenyeket - főleg külföldön - rengetegen támadják, mivel szerintük a gyerekek valójában nem élvezik a felhajtást. Regős Judit, a Szülők Háza Program vezetője szerint valóban káros hatással lehet a gyerekekre, ha a szülők saját, kielégületlen vágyaikat próbálják kiélni csemetéiken keresztül. Ráadásul a gyerekek törekszenek arra, hogy minden helyzetben megfeleljenek a szülői elvárásoknak. "Ha egy gyerek csak megfelelési kényszerből vállal valamit, akkor nem tud kibontakozni a saját személyisége, nem tudja élvezni az életet" - nyilatkozta a Velvet életvezetési tanácsadója. Más a helyzet, ha a gyerek tényleg élvezi és szereti, amit csinál. "Minden, ami nekik is jól esik, jó hatással van rájuk. Ilyen esetben nem káros, ha részt vesz egy ilyen versenyen." És egy másik fontos dolog, sokszor úgy sminkelik, öltöztetik a résztvevőket, mintha tíz évvel idősebbek lennének, és készen állnának a pasizásra. "Egy gyereket nem szabad erotikusan ábrázolni, még ruhában sem. Ez is egyfajta erőszak. Hagyni kell a gyereket, gyereknek lenni. Nekünk, anyáknak kell nőnek lennünk!"

Made In America

Az Egyesült Államok az igazi fellegvára a gyerekeket cukormázba vonó, de stresszes eseményeknek. Az elmúlt pár évtizedben egy egész iparág épült a versenyek köré. JonBenét Ramsey, egy hatéves versenyző meggyilkolása után több dokumentumfilm is készült erről a bizarr világról. 2001-ben mutatták be péládul a Living Dolls: The Making of a Child Beauty Queen című alkotást, idén pedig a VH1 zenei csatorna Little Beauties: Ultimate Kiddie Queen Showdown riportját. És ne feledkezzünk meg A család kicsi kincse című filmről, melyet két Oscar-díjjal is jutalmaztak.