horoszkóp

Az otthon borozó gyerek nem lesz alkoholista

-b-
2006.09.13. 11:46
Ha a gyerek megtanulja a kulturált alkoholfogyasztás szabályait, nem lesz belőle kocsmákban és parkban részegeskedő tinédzser, vélik egy új angol tanulmány készítői. A megkérdezett tízezer 15-16 éves gyerek közel fele rendszeresen iszik.

A szülők feladata, hogy gyermekeiket megtanítsák a felelősséggel történő alkoholfogyasztásra, véli egy új angol jelentés. A Guardian által közölt anyag szerint azok a tinédzserek, akik maguk vesznek szeszt - esetleg idősebb testvérük vagy barátjuk segítségével - nagyobb eséllyel válnak rendszeres nagyivóvá, mint azok, akik szüleiktől kapnak alkoholt.

Utcán részegeskednek

A maguk vásárolta szeszt ivók inkább nyilvános helyeken: bárokban, utcán és parkokban isznak, míg a szüleik italát fogyasztók kisebb mennyiségben és felügyelet mellett fogyasztanak alkoholt. A liverpooli John Moores Egyetem közegészségügyi központja által készített felmérés tízezer 15-16 éves gyermek megkérdezésével készült.

A megkérdezett tinédzserek kilenctizede fogyaszt alkoholt, negyven százalékuk pedig alkalmanként legalább öt italt legurít. Negyedük legalább hetente kétszer iszik, felük pedig nyilvános helyeken teszi ezt.

Ezt is tanítani kell

A jelentés készítői úgy vélik, szükséges lenne a szeszesitalok árusításánál a 21 évesnél fiatalabbnak látszó vevők életkorának kötelező igazoltatása, valamint a fiatalkorúaknak szeszesitalt eladó boltosok azonnali és komoly büntetése. Az egyik szerző, Mark Bellis professzor ugyanakkor azt javasolja a szülőknek, hogy kövessék a mediterrán országokban bevett szokást, hogy a családi étkezéseknél engedjék meg a gyerekeknek egy pohár bor fogyasztását.

"A felelősségteljes alkoholfogyasztás nem olyasvalami, ami velünk születik, ezt meg kell tanulnunk. Tizenöt éves korukra a gyerekek többsége már fogyasztott alkoholt, és a felmérés szerint azok, akik ezt szüleikkel teszik, sokkal kevésbé hajlamosak veszélyes ivási szokások kialakítására" - jelentette ki Bellis professzor.

Mint már korábban írtuk, az európai országok közül Angliában a legsúlyosabb a mértékelen alkoholfogyasztás káros hatása. Anglia és Wales lakosságából 5,9 millió ember kétszer annyit iszik, mint az egészségügyi szempontból még elfogadható mennyiség. Az Angol Orvostudományi Közlöny 2005-ös adatai szerint a mértéktelen italozás következtében a 14 éven aluli, orvosi kezelésre szoruló fiatalok aránya az elmúlt hat évben 24 százalékkal emelkedett.