Mostantól viselhetnek óvszert a spanyol hívők

2005. január 19., szerda 13:35
A spanyol katolikus egyház elismerte az óvszerhasználat jogosultságát is az AIDS elleni harcban.

A római katolikus egyház hivatalos tanítása tiltja az óvszer használatát, a spanyol püspöki konferencián most mégis úgy döntöttek, engedélyezik a híveknek, hogy óvszerrel védekezzenek. Juan Antonio Martínez Camino, a konferencia szóvivője kijelentette: tudományos bizonyíték van arra, hogy az óvszer használatával megelőzhető a kór terjedése.

Óvszer>Hűség>Önmegtartóztatás

A spanyol egészségügyi miniszterrel, Elena Delgadóval folytatott megbeszélése után a szóvivő azonban arra is emlékeztetett, hogy az egyház szerint az AIDS megelőzésének változatlanul legfőbb eszköze az önmegtartóztatás és a hűség. Mint mondta, a katolikus egyház nem propagálja a kondomhasználatot, hanem ezt úgy tekinti, mint a kisebb rosszat. "Az óvszer nem biztosabb, hanem kevésbé bizonytalan szexet jelent" - hangsúlyozta Juan Antonio Martínez Camino, vitatva, hogy az egyház megváltoztatta volna ezzel doktrínáját. Megfigyelők szerint azonban a spanyol egyház ily módon nemcsak fordulatot hajtott végre, hanem el is távolodott a Vatikán álláspontjától. "Az egyház - ha megkésve is - elfogadta a realitásokat. Nem maradt más hátra számára" - jelentette ki Enrique Magdalena spanyol teológus.

A püspöki konferencia szóvivője azt mondta: a testület kész "együttműködni és szót érteni" a szocialista spanyol kormánnyal ebben a súlyos kérdésben.

Önmegtartóztatás ÉS óvszer

Martínez Camino a The Lancet című orvosi szaklap egy tanulmányára hivatkozott, amely szerint az AIDS elleni küzdelemben egyaránt alkalmazni kell olyan módszereket, mint az óvszerhasználat és a szexuális önmegtartóztatás. A szóvivő novemberben, amikor a kormány az AIDS elleni harc keretében kampányt indított az óvszer népszerűsítésére, még kétségbe vonta annak hatékonyságát.

Shopline

  • Up All Night
    One Direction: Up All Night Ár: 3790 Ft − 15% Kedvezményes ár: 3222 Ft
  • Abigél
    Abigél Ár: 1490 Ft − 15% Kedvezményes ár: 1267 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés