Az Oscar mobiltelefon szolgáltató megrendelésére Csehországban készült felmérésből kiderült, a csehek előszeretettel flörtölnek mobilon, időnként félrelépnek, és partnerük hűtlenségére utaló jeleket is a másik mobiljának archívumában keresik. Egyelőre kisebbségben vannak azok, akik mobilon szakítanak.

A mobiltelefonok kezdik uralni még az emberek közti intim kapcsolatokat is Csehországban - derült ki az Oscar mobiltelefon szolgáltató megrendelésére készült országos felmérésből. A kutatás eredményei szerint a csehek majdnem kétharmada rendszeresen flörtöl a mobiltelefonon keresztül, míg egyötödük partnerével már az ilyesfajta szexet is kipróbálta.

Személyes randi, mobilos félrelépés

A mobiltulajdonosok 68 százaléka jelenleg is személyesen beszéli meg a randevúit, de egyharmaduk az üzenetrögzítőt, vagy az sms-t tartja erre a legalkalmasabbnak. Vonalas telefont csak a megkérdezettek 15 százaléka használna arra, hogy időpontot egyeztessen a partnerével.

A kutatás egy másik érdekes tendenciára is felhívja a figyelmet: egyre inkább terjed az úgynevezett mobiltelefonos hűtlenség is. A megkérdezettek 20 százaléka ismerte be, hogy ezen az úton már legalább egyszer megcsalta partnerét. A férfiak és a nők aránya ebben a kérdésben kiegyensúlyozott, de a férfiak jóval gyakrabban hajlanak arra, hogy rendszeres kapcsolatot tartsanak fenn a partnerükön kívül.

Jelek az archívumban

A mobiltelefon intim funkciói továbbra is bővültek az utóbbi években. A telefon lett az a tárgy, amelyikben a csehek a partnerük vagy vélt hűtlenségének a bizonyítékát kutatják. A megkérdezettek 25 százaléka bevallotta, legalább egyszer beleolvasott már partnere mobiltelefonjában tárolt üzenetekbe, és 10 százalék talált is hűtlenségre utaló bizonyítékokat.

#alt#

A szakításra a megkérdezettek többsége továbbra is a személyes megbeszélést tartja a legcélszerűbbnek. A csehek 25 százaléka ugyanakkor beismerte, szakított már telefonon keresztül. Az sms-ben szakító, kevésbé gerinces honpolgárokról nem érkezett adat.