Posztumusz pereli Dr. Robert Atkinst egy mellrákos nő, mivel az azóta elhunyt diéta-guru tanácsai a nő halálához vezettek.
Carol Rubickot tavaly januári halála előtt öt éven keresztül kezelték az Atkins Center nevű alternatív gyógyintézet rákkutató részlegén. A pert indító Linda Lou Poag, akit Rubick végrendeletének érvényesítésével bíztak meg, azt sérelmezi, hogy az Atkins intézetben maga Atkins és két másik orvos is elhanyagolta a beteg rákos daganatának kezelését.

Alternatív gyógyászat

Dr. Robert Atkins
1995-ben kioperáltak az akkor 39 éves Rubick jobb melléből egy daganatot. Ezután Rubick úgy döntött, hogy a szokványos kemoterápia helyett alternatív gyógymódnak veti magát alá Dr. Atkins kórházában. A keresetben Atkins-féle "sarlatánmódszernek" nevezett kezelés beöntésekkel, étrendváltoztatással, és vitaminterápiával próbálja gyógyítani a daganatosokat.

2000-ben egy újabb rosszindulatú daganatot észleltek Rubick jobb mellében, ezért emlőeltávolításra került sor. Kevesebb mint három évvel később meghalt. A keresethez csatolt szakorvosi vélemény szerint "a halált az alperes által adott kezelés okozta", illetve az a hibás döntés, hogy nem küldték a beteget kemoterápiára.

Azóta visszavettek

Múlt héten az Atkins Központ internetes oldalán már a következő szöveggel lehetett találkozni: "Dr. Atkins csökkenti daganatos betegekkel kapcsolatos tevékenységeinek körét, és ezentúl csak megelőzéssel foglalkozik, de továbbra is alkalmazza a prosztatarák elleni hormonkezelését. A fogyókúrás programjára összpontosít."

A múlt héten kiadott bírósági döntés az ügy folytatását rendelte el, illetve engedélyezte az eredeti kereset megújítását, mivel az még Dr. Atkins és Rubick halála előtt született.