Miért nem érdekli a nőket a hazai bajnokság, ellenben miért nézik a nemzetközi tornákat mindig különös érdeklődéssel? - fogalmazódott meg a kérdés egy német professzorban. Tanulmányából többek között kiderül: a gyengébbik nem szereti "saját fiait" összehasonlítani más nemzet futbalistáival, és érzelmi alapon szurkol.
Gunter Gebauer, a Berlini Egyetem filozófia és sportszociológia professzora a Die Zeit nevű német lapban megjelent tanulmányában kifejti, a nők elsősorban a játékosok miatt néznek futball mérkőzéseket és fokozott érdeklődéssel fordulnak az olyan tornák felé, ahol a "hazájuk fiai" is részt vesznek.

Férfiasság a pályán

A férfiak valódi szurkolók: azonosulnak a játékosokkal, akik - úgy érzik - helyettük bizonyítanak a terepen. Egy nemzetközi tornán elsősorban saját válogatottjuk játékstílusára koncentrálnak. Ezzel szemben a nők arra figyelnek, milyen a focisták fellépése. Érdeklődésük középpontjában nem az áll, amit a játékosok tesznek, hanem ahogyan azt teszik. A focisták külső jegyeire fókuszálnak, mozgásukra, viselkedésükre, a szerepre, amit játszanak; egyszóval férfiasságuk különféle megnyilvánulásaira a játék során.

Nemzeti karakterek

Kitűnő megfigyelési terep az Eb, ahol az említettek mellett a különféle nemzeti karaktereket is szemügyre lehet venni. Minden csapatnak megvan a maga vezető egyénisége és kedvence: a franciáknak Zidane, az olaszoknak Totti, az angoloknak Beckham, a portugáloknak Figo.

A gól mitológiája

A nők leginkább csapatuk tisztaságáért aggódnak: ha kedvenceik gólt kapnak, úgy érzik, nemcsak csapatuk becsületén esett folt, hanem saját becsületükön is, állítja Gebauer, s indoklásképpen ezt írja: "A gól mitológiájában a család otthonának metafórája bontakozik ki, amit a férfiaknak kell megvédeniük. Feladatuk a helyiség biztonságának megóvása, melyben - legalábbis a hagyományok szerint - a család női tagjai tartózkodnak. Mindez mélyebb értelmet ad a nők abbéli kívánságának, hogy a nemzeti válogatott méltóképp képviselje őket." A nők állítólag azért szurkolnak - az aktuális teljesítménytől függetlenül - szinte kizárólag saját országuk csapatának, mert annak játékosai potenciális férjjelöltek.

A hölgyek ugyanakkor rendkívül hűséges szurkolók, s ha csapatuk mégsem viszi haza a kupát, ők az elsők, akik megbocsátanak, legyen szó a nemzeti válogatottról vagy a gimnázium focicsapatáról.

A női foci értelmetlen és nem szimbolikus

Ha a fenti szimbolikus megközelítés felől közelítünk a futballhoz, felmerül a kérdés, vajon mi indokolja a női foci létét. Gebauer nem tartja említésre méltónak ezt a kategóriát, hiszen nemcsak a férfiakat nem érdekli a női foci, hanem magukat a nőket sem. A gyengébbik nem tagjai általában sokkal jobban érzik magukat a lelátón nézőként, mint a gyepen közreműködőként.

A nemzetközi igen, a hazai nem

Tanulmányában a professzor egzakt adatokra is hivatkozik: Az Emnid nevet viselő közvéleménykutató-intézet egy reprezentatív közvélemény kutatás során arra az eredményre jutott, hogy a nemzetközi futballmérkőzéseket mindkét nem közel megegyező arányban figyeli: a megkérdezett nők 51 százaléka, míg a férfiak 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a fontos tornákat - mint amilyenek az Eb-k és a Vb-k - nézni szokta. A hazai bajnokságok esetén már más a helyzet: míg a férfiak fele a nemzeti közvetítéseket is nyomon követi, a nőknek mindössze 18 százaléka ül le a tévé elé.

Nézni és hallgatni

A tanulmány szerzője azt állítja: érdekes módon a férfiakat nem zavarja a hölgyek fokozódó érdeklődése a foci iránt. A kommentárok terén viszont a régi szokások uralkodnak: a nőknek úgyszólván nincs joguk komoly megjegyzéseket tenni a játék kapcsán, s lehetnek bármennyire is találó meglátásaik, a férfiak megszokásból egyszerűen elengedik a fülük mellett.